A k�pzelet hull�mai

Ezer �s ezer sz�t vetettem pap�rra
Ezernyi k�pet festettem le,
Nem ecsettel,
Nem rajzoltam meg kont�rjait
Ceruz�val.
Szavakkal festek, b�sat �s vid�mat,
Megalkotom az �jt �s a napvil�got,
Az embereket, akik nem l�teznek,
S nem is l�teztek soha,
A t�jat, melyet sosem l�ttam,
De �lmaim oly val�ss� teszik,
Hogy azt hiszem, b�rmikor visszatal�ln�k oda.

�s mi t�rt�nik, ha most fel�llok,
S a s�t�t h�zba, mely otthonom,
Ennyit ki�ltok:
Nem, nem tehetsz m�r semmit!
Eddig sz�ltam hozz�d, k�rleltelek:
Gyere; s te nem j�tt�l.
Csal�dottan d�ltem h�tra,
S �lomtalan �lomba mer�ltem.
Nem, m�gsem merem ezt ki�ltani.

Most egyed�l �l�k, �jjeli mag�nyomban,
S te megl�togatsz.
F�lembe s�god a sz�p dallamot oly halkan,
Hogy azt hiszem, a gondolat bel�lem fogant.
Arcot kapnak az �rnyak,
Sz�neket a vaks�t�t,
Alakot a Semmi,
S k�r�ttem elv�sz a Minden.

Furcsa j�t�k vagy te, M�zsa.
Nevedet r�gi korok adt�k,
S arcodat sosem l�tt�k.
De ki tudja, egyszer nekem t�n megmutatod,
Hisz annyi k�pet kaptam, s rem�lem, m�g kapok,
Arr�l, hogy valamely arc te vagy, t�n nem is tudok.

Azt hiszem, t�n j� a k�pzeletben elmer�lni.
�lni egy m�s �letet, melyet sosem �lhettem,
Olyat, melyet tal�n nem is akarok,
De oly j�, m�g m�s b�r�ben vagyok!
Lehetek sz�p, kedves, gonosz,
Lehetek �rny�ka a j�nak, s az, ki �j nappalt hoz.
Lehetek isten �s �rd�g. Ha akarok.