Jégvirág

Hideg félelem járja át a testem,
Hiszen tudod, hogy nem ezt kerestem,
Hanem egy más éjjelt, más világot,
Nem töviseket, nem jégvirágot.

Szoríts magadhoz! Félek…
Nem sírok, de nem is remélek,
Hideg vagyok én is, mint a tél,
Melyben már senki sem él.

Mégis fázom… vérem fagyott,
Lelkem a légbe kapott
Sóhaj volt, eltűnt előlem.
Nekem nem ér semmit élni… Nem.

Ölelj át! Fondd körém két karod.
Nem vagyok semmi, csak egy halott:
Egy test, egy jégszobor a sok közül,
Szememre a kedv nem ül.

A lelkem már tovaszállt,
Az égig meg sem állt,
De onnan visszalöktek.
Gonosz hatalmak elvetettek.

Egyedül vagyok. Csak te vagy nekem,
S én félek, hogy te is elhagysz, mesterem,
Melletted egyszer tán újra nevetek,
Ha tudom, örökké veled lehetek.

Mégis érzem, két szememmel látom,
Csak én vagyok e világon,
S bár tudom, te is létezel,
Lélegzel, vágysz, vétkezel;

De mindez oly más, mit én álmodtam,
Amiért e világot jártam.
Hittem, hogy boldogabb lehetek,
Hogy halhatatlanul, örökké nevetek…

De minden álmom megvakították,
Csonkán, vérzőn kitaszították,
S én előtted állok. Szívem meztelen.
Láthatod, sosem vétkezem.

Mert mit adtam e létért cserébe: Életem.