Pokoli játékok - Visszavágó

1. fejezet

Mivel a tegnapi napon túlteljesítettem a normámat, vagyis az összes létező aktát átnéztem, ami az asztalomra érkezett, mára szabadnapot szavazok meg magamnak. Na jó, szabad estét. Délelőtt már úgyis volt alkalma feltölteni a futárnak az asztalomon az „olvasnivaló” című dossziét, de jelenleg úgy döntök, hogy egy kicsit várhat a dolog. Mindössze három akta került oda, ahogy számoltam, tőlem majd megy tovább Kylie-nak, a kislány úgysem lát ki a munkából. Szívesen visszatartanám a feladatait, hogy ő is pihenhessen egy kicsit, de ha Lucifer fülön csíp, márpedig fülön csíp, akkor meghallgathatom, hogy nem azért adta nekem ezt a posztot, hogy visszaéljek vele, és hogy ne csináljak semmi hülyeséget, egyébként is vegyem tudomásul, hogy a Tanácsépületet vezetni voltaképpen kitüntetés.

Ezt a szöveget egyszer már meghallgattam, jó tíz évvel ezelőtt, de azóta sem vágyom az ismétlésre, köszönöm szépen, kitűnő az emlékezetem.

Most viszont a sztriptíz-bár felé tartok, a Millaryval megbeszélt találka helyszínére. Az utcák, szerdához híven eléggé kihaltak, a környéken parkoló autók számából ítélve bent sincs tömeg. Persze a környéken nem túl könnyű parkolni, és mióta Lillian lett a rendőrfőnök, sokkal szigorúbban büntetik. Egy pasast már megkínoztak a palota előtti téren emiatt, azóta senki nem próbálkozott, persze Kylie-n kívül, akit alig tudtam kimenteni. Olykor elgondolkodom rajta, hogy vajon miért hiszi azt, hogy a Begyűjtőnek mindent szabad? Csak nem a mesterétől tanulta - aki történetesen én voltam?

A bárba lépve felmérem a közönséget. Szokás szerint rengeteg nő és néhány sosem nyugodó férfi, italok a kézben és a pultokon, Millary pedig a színpadon Kevin karjaiban. Mint mindig, most is néhány bőrszíjba öltözött, már nem lepődök meg rajta. Kifejezetten jól áll neki a vérszomjas domina jelmeze.

Az egyik fogasra akasztom a kabátomat, így az én ruházatom is kellőképpen hiányos lesz. Azért nem közelíti meg a barátnőmét, rajtam normálisnak mondható bikini-felső és pirinyó rövidnadrág található, térdig érő, tűsarkú csizmával kiegészítve – mindez vörös, csillogó anyagból, aranyszegélyekkel díszítve. Csak azóta tudok tűsarkút hordani, mióta angyal lettem, és valamivel nagyobb biztonsággal mozgok lábujjhegyen.

A bárpultot ostromlom meg először. Nem sok értelme van a kellemesen üdítő koktélokkal vesződni, azok már sajnos nem hatnak rám, képtelen vagyok berúgni, bár minden alkalommal bőszen próbálkozom vele. Most is elveszek egy pohár pezsgőt, amiben kevéske drog is található, és egyik kezemben az italt tartva, a másikkal egyensúlyozva igyekszem meghódítani a törzsasztalunkat.

Millary egy pillanatra végignéz a vendégeken, és amint engem kiszúr, véget vet a saját műsorának, a tánc lehetőségét átadja annak, aki igényt tart rá. Van jelentkező bőségesen.

Az angyali lét következő, sokadik előnye, hogy senki nem próbál meg inzultálni, míg végigvonulok a báron. A néhány pasas csak a szemével vetkőztet le, amelyik túl feltűnően csinálja, még rá is kacsintok, elvégre nem azért jöttem, hogy őrizgessem a nem létező szüzességemet. Mire odaérek az asztalhoz, Millary már le is ül, ő a színpadról sokkal gyorsabban elérte a székét. Én is helyet foglalok, és az üvöltő zenét túlkiabálva köszönök a barátnőmnek. Ő meg sem próbál hangosan megnyilvánulni, csak int, egy kicsit fáradtan – valószínűleg a tánc tett be neki, bár néhány pillanat múlva összeszedi magát.

- Késtél. Történt valami? – kérdezi, lehetőleg olyan rövidre fogva a szavait, amennyire csak lehet, hiszen a zene ostromolja a dobhártyánkat.

- Semmi – vonom meg a vállamat. – Csak az öltözéssel vesződtem.

- Vagy úgy – bólint Millary. – Kylie-t is elhozhattad volna.

- Nem tudott jönni, három feladattal el van maradva, de ígérte, hogy beugrik, ha végez.

Millary biccent, hogy ő is így gondolta, és hátradől. Néhány percig én is megpróbálom átadni magam a műsornak és a zenének, de valamiért most nem megy olyan könnyen. A pasi kifogástalan, a lány, akit épp felhívott, ügyesen és csábosan mozog, de nekem folyamatosan visszatolakodik a tudatomba az a három akta, amit délelőtt tettek az asztalomra, és amelyekbe bele sem néztem. Azóta pedig ügyesen kikerültem a dolgozószobát, és nem voltam hajlandó megnézni, hogy mennyivel szaporodott a halom, mondván, hogy kell egy kis lazítás. Most mégis bánt a dolog, és kedvem lenne visszarohanni, hogy átnézzem a munkámat.

Millary valószínűleg érzi rajtam a feszültséget, és hogy képtelen vagyok kikapcsolni. A soros pasi közben eltűnik, a színpad mögött nyíló lépcsőn át felviszi a lánykát az emeletre, hogy… khm, kielégítse minden vágyát. A műsor azonban megy tovább, ezúttal Michael lép fel az emelvényre. Ha valaki, ő az, aki engem mindig is el tudott lazítani, és minden alkalommal lelkesen omlottam a karjaiba. Most viszont nem megy olyan egyszerűen. Túl gyakran pillantok az ajtó felé.

- Átmenjünk valahova? – kérdezi a barátnőm, megtörve a kettőnk közt húzódó csendet – jobban mondva hangzavart. Lehet, hogy most tényleg jobbat tenne egy beszélgetés, de…

- Nem akarom tönkretenni az estédet – tiltakozom végül, mire Millary felkuncog.

- Nem lesz rá esélyed. Ma én vagyok a soros.

Erre már én is elvigyorodom. Ez a rövidke mondat annyit jelent, hogy ma éjjel Lucifer várja a lányt, és az efféle esték sokkal, de sokkal kellemesebbek, mint valamely hivatásos sztriptíz táncos ágyában töltöttek. Tapasztalatból beszélek.

- Mennyi időd van még? – kérdezem továbbra is vigyorogva.

- Még másfél óra – vonja meg a vállát Millary, és az ajtó felé bök a fejével. – Addig együnk valamit!

Mindketten felállunk, és nekiveselkedünk a kijutásnak. Ez sem egyszerű, Michael valósággal megbolondítja a közönséget, a csajok őrjöngnek, a pasik ajánlgatják magukat. Jó néhányan szerencsével járnak, az emelet felé vezető ajtón szinte sorban vonulnak ki az alkalmi párocskák.

Mire sikerül kijutnunk, egy hófehér blúzos-rövidnadrágos lánykával találjuk szembe magunkat. Kylie szinte már javíthatatlan lázadóként visel fehér ruhákat a pokolban, mivel senki más nem tesz ilyen szörnyűséget. Ennek köszönhetően legalább messziről kiszúrom. Integet, meglobogtatva a kezében tartott mappát, majd átszalad az úton, és csak a szerencsén múlik, hogy nem üti el egy száguldó, angyalszárnyakkal díszített autó.

- Mit találtál? – kíváncsiskodik Millary, és próbál belelesni a mappába. Gyakorlott szemekkel kiszúrom a megfigyelők stilizált fényképezőgépét a sarokban, de nem osztom a lelkesedést, hiszen az asztalomat nap mint nap elárasztják az efféle akták.

- Inkább üljünk le valahol vele – hárít Kylie. – Már végeztetek is a bárban? Ez aztán a gyors menet…

- Ne szemtelenkedj – szólok rá kuncogva, miközben elindulunk az étterem felé, Millary vezetésével – Inkább azt mondd meg, hogy honnan szedted a mappát.

- A megfigyelőktől kértem ki – vonja meg a vállát a lány.

- Szabad neki ilyet? – érdeklődik Millary, mire én is vállat vonok.

- Ha odaadják neki, miért ne?

- Neked szabadott?

- Nem mertem megpróbálni, Hydar darabokra szedett volna, ha megkerülöm.

Kylie megköszörüli a torkát, de nem szól semmit.

- Azt meghiszem – nyugtázza Millary, és már fordul is be az étterembe, bennünket meg sem várva. Míg leadjuk a rendelést a pultnál, Kylie szokatlanul nyugtalan, mintha nem bírná magában tartani, amit talált. Mikor végre elfoglaljuk a helyünket az asztalnál, ledobja a mappát az étlap (sokáig gondolkodóknak) tetejére, de a keze ott marad, csak hogy tovább csigázza az érdeklődésünket.

- Nektek nem tűnt fel, hogy szokatlanul sok ember marad életben a halálára kijelölt időpont után? – kérdezi kissé sejtelmesen.

- Nekem ugyan nem – csóválja meg a fejét Millary – Míg a bárok mennek, és jól főznek az étteremben, addig nincs gondom – kuncog fel.

- Nekem feltűnt – sóhajtok, és igyekszem megkomolyodni. – Napi tíz-tizenöt feladat nem normális.

- Szerintem sem – rázza meg a fejét Kylie – De azt hittem, hogy csak az orvosoknak köszönhetjük. Ma viszont eszembe jutott kikérni a megfigyelők véleményét, és erre a kezembe nyomták ezt az aktát.

A kislány lassan nyitja ki, mintha félne tőle, hogy kiugrik belőle valami, esetleg lángok csapnak fel a lapok közül. Millary és én is fölé hajolunk, a rangidősünk fejjel lefelé olvashatja. Füttyentek egyet: a nagy, piros betűs, kiemelt sorra ugrik a szemem. „GYÓGYÍTÓ” hirdeti az akta, és egy kicsit lejjebb meg is magyarázza. Ezek szerint a földön született egy újabb Megváltó, aki a halálos betegeket is meg tudja gyógyítani kézrátétellel.

- Mi történt, a Menny angyalt küldött a földre? – kérdezi Millary egy kicsit évődő hangon. – Jézus túl rég volt, kell egy újabb Messiás?

Valóban, a sorok szerint az illető messiást játszik, kézrátétellel gyógyít, Amerika legnagyobb gyülekezetét vezeti, az emberek még Ázsiából is hozzá zarándokolnak, újabb vallást alapított, olyan, a megfigyelők szerint igaz történeteket mond el az embereknek, amik a Bibliában másképp szerepelnek.

- Valószínű… de akkor miért gyógyítaná a mieinket? – kérdezem egy kissé bizonytalanul.

- Jézus is gyógyított mindenkit.

- De meg is térítette, feloldozta, és felküldte őket a Mennybe vakációzni. Ezeket meg gyűjthetjük be mi.

Kylie ujja lejjebb csúszik, mintha mutatná, hogy mit olvassak. Odasiklanak a szemeim. „Az új Messiás hívei egytől egyig Pokolra vannak kárhoztatva.”

- A rohadt életbe… - suttogom, és a kezeimbe temetem az arcom. Millary köhint egyet.

- Megosztanád velem is? – érdeklődik. Nem kell megszólalnom, megteszi helyettem Kylie.

- Nem a Menny küldött angyalt a földre. Mi tettük. – morgom. Korábban is kiszúrhattam volna Jonas Sorrow nevét, de a többi felirat elvonta a figyelmemet. Nyelek egyet.

- A kurva… - káromkodik Millary is - Arról volt szó, hogy Hydar nem fog emlékezni semmire. Leél egy randa, hosszú életet, hogy minél több bűnt elkövessen, és utána minél tovább maradjon valamelyik börtönben. Nem fair, hogy ehelyett egy gyülekezet vezetője lett…

- Ez azért kicsit több mint „nem fair” – morgom, és felemelem a fejem. – Megmutatom Lucifernek, ha még nem tud róla… egyébként is beszélni akartam vele – állok fel az asztaltól.

- Várj, még ki se hozták a vacsorát! – próbál Millary marasztalni.

- Mire végzünk, már neked van jelenésed nála – rázom meg a fejem.

- Majd elmondom neki. Ülj csak vissza!

- Ágyban nincs munka, ezt jobban tudhatnád nálam.

Kylie felkuncog, és egy kissé irigykedve néz egyikünkről a másikunkra.

- De az sem biztos, hogy fogadni tud most – ellenkezik a barátnőm.

- Ezzel a hírrel dehogynem – rántom meg a vállamat. – Holnap találkozunk, Millary. Kylie, kivételesen ne tűnj el, két óra múlva legyél az irodámban! – intek búcsút, majd a mappával a kezemben kiviharzok az étteremből, hátrahagyva a két barátnőmet és az ízletes, krumplipürével körített báránysültet.