Amikor Reina épp a lefekvéshez készülődött, a közelből vámpírok jelenlétét érezte meg. A nap már néhány perce lement, s azok, akik kint rekedtek a búvóhelyet óvó bűvkörön, nagy veszélyben voltak odakint, s még nagyobb veszélyt hoztak a bent megbúvókra. A lány az álmossággal és tagjait uraló ólmos fáradtsággal küzdve magára húzta a köpenyét. Tisztában volt vele, hogy ilyenkor, nappal csak ő és Narelle érezhette meg a közeledőket, s azzal is, hogy akár vadászok is lehetnének. A biztonság kedvéért magához vette azt a két dobócsillagot, amelyek Therese arzenáljából maradtak, bár tudta, hogy ezek korántsem lennének elegek a vadászokkal szemben, ha valóban vadászokkal lenne dolga. De sokkal valószínűbb volt, hogy Amalie mestere teljesítette végre az ígéretét (még akkor is, ha Reina őt nem tudta kiszúrni a vámpírok közül.) Narelle-el a bejárathoz legközelebb eső hallban futott össze. Az őrző arcán izgalommal vegyes várakozás tükröződött.  - Nem kéne már aludnod? – kérdezte a mesterétől, mint ha mi sem történt volna odakint. Reina álmosan elfintorodott.  - Még bírom pár percig. Neked viszont semmi keresnivalód itt, főleg nem kint – morogta a lánynak, de Narelle elengedte a füle mellett. Elvégre éjszaka ő legyőzhetetlen volt: minden vámpírnál, talán még Maddocknál is erősebb.  Folytatják útjukat a bejárat felé, s Reina egyre közelebbről érezte a vámpírokat.  - Úgy nézem, mindegy, hogy kimegyünk vagy sem, mindenképp meg fognak találni minket – morogta az orra alatt. Narelle felkuncogott. - Azért szerintem jobban fognak örülni, ha ajtót nyitunk. Két régi őrző is van kint. Reina pislogott néhányat, miközben az ajtó záraival bajlódott.  - Kettő? Narelle határozottan bólintott. - Az ő kisugárzásukat a White Cross nem tudná utánozni – jelentette ki magabiztosan.  Reina már nem csak érezte, de hallotta is a közeli lépteket, majd valaki kopogtatott. Meglepődött, hiszen az ajtó olyan jól volt álcázva odakint, hogy volt már, hogy ő is fél óráig kereste, mire be tudott jönni a búvóhelyre. Vajon Therese melyik régi őrzőt tudta rávenni, hogy eljöjjön ide? És vajon itt marad-e? Akárhogy szerette volna, Joselyn alatt nem működtek olyan jól az érzékei, mint nappal, nem tudta megszámolni, hogy hányan vannak odakint. Nagy levegőt vett, és a jobb kezét az övén tartott dobócsillagokra csúsztatta. Narelle megcsóválta a fejét, és a falnak dőlt.  - Kezd üldözési mániád lenni. - Ebbe még nem halt bele senki – vágott vissza Reina, és sokat adott volna egy kukucskálólyukért vagy egy biztonsági láncért, de végül kitárta az ajtót. Amint megpillantotta Daniel hamisítatlanul gúnyos mosolyát az ajtón túlról, minden óvatossága elszállt. - Hamar érkeztél – jegyezte meg minden lelkesedést nélkülöző mosollyal, de a férfi nem vette fel a hűvös fogadtatást. - Bejöhetünk? Elfelejtették felcsavarni a fűtést felétek, a többiek is majd megfagynak – mondta fogvacogva, bár Reina mérget vett volna rá, hogy csak színlel. Abban a pillanatban, ahogy elállt az ajtóból, Daniel hátrakiáltott a többieknek, akik a jelek szerint a hómező más pontjain keresték a bejáratot. - Erre, nekem volt igazam! - mondta, majd belépett a szűk előszobába. Az arca komolyságát végre egy valódi mosoly foglalta el. – Jó újra látni téged.  Reina is elmosolyodott, bár az ajtónak kellett támaszkodnia, hogy ne dőljön el az álmosságtól.  - Téged is, de jöhettetek volna napnyugta előtt. - Eltévesztettük a házszámot. Szibéria piszkosul nagy, Therese sem tudta a pontos címet. Narelle felkuncogott, s ezzel magára vonta a férfi figyelmét. Az ajtón további vámpírok léptek be, többségüket Reina nem ismerte, de szemmel láthatóan legalább öt-hatezer évesek voltak. Egy cseppet sem tűntek legyengültnek vagy átfagyottnak. A lány jó háziasszony módjára üdvözölte őket, s intett, hogy fáradjanak beljebb. Hét vámpírt számolt össze, Daniellel együtt. Ez a csapat még mindig nem lett volna elég, ha a vadászok teljes hadseregével kell szembeszállnia, de még Toriko ismerőseire is számítottak. Therese zárta a sort, a nő sokkal kimerültebbnek tűnt a többieknél, de az arca elárulta, hogy az erejét ő sem veszítette el éjszakára. Hát persze, az őrzők ezt kapják jutalmul ezerévi szolgálat után. Reina rámosolygott a nőre. - Túlteljesítetted az elvárásaimat – mondta Therese üdvözlésképpen. – Egy hónap volt a határidő. - Nem én voltam a szerencsés – szabadkozott Reina – Xoana találta meg a tőrt. A nő összevonta a szemöldökét, majd lassan bólintott. - Akkor alkalomadtán neki is gratulálok – mondta némi csalódással a hangjában, amit Reina az ex-vadászok iránt érzett ellenszenvnek tudott be. Miközben az ebédlő felé tartottak, Daniel olyan pillantással mérte végig Narelle-t, amelyet Reina már jól ismert tőle, és cseppet sem örült neki. Narelle nem jött zavarba, mosolyogva tűrte a férfi tekintetét, még csak el sem pirult tőle. - Tartsd távol a mancsod a tanítványomtól! – intette szándékai szerint fenyegető hangon Reina a férfit, miközben elfojtott egy ásítást. Szánalmasan gyengének érezte magát ezek között a vörös vámpírok között. - Nagylány vagyok, tudok vigyázni magamra! – vágott közbe Narelle.  - Hát épp ez a bajom… - morogta Reina. Daniel magában kuncogott. - A mancsomat egész addig távol fogom tartani, amíg szükséges, de egy Monet-festményt sem szoktak letakarni, ha egy Luis Royot függesztettek ki mellé. - Tisztázzuk, hogy melyik-melyik! – szólt közbe Therese, aki, mivel jelenleg nem ő volt az étlapon, remekül szórakozott.  Reina nem volt kíváncsi a beszélgetés folytatására. Egyáltalán, csak a saját ágyára volt kíváncsi, tökéletes magányban. Therese rosszul időzített érkezése tönkretette az éjszakáját. Mindennek a tetejébe Narelle egy percig sem jött zavarba, s ez különösen bosszantotta a lányt. - Ne duzzogj, az érdeklődésem pusztán szakmai jellegű – ütötte meg Reina fülét Daniel mondata. – Csak természetes, hogy kíváncsi vagyok az utódomra. Reina végre megértette, hogy mire utal a férfi, s ez végre kiűzte az álmot a szeméből.  - Itt csak én nem tudom, hogy őrző voltál? – rándult egy fájdalmas fintorba a lány arca.  - Az első Éjkirály, hogy pontosak legyünk – mondta Therese.  Narelle újult érdeklődéssel mérte végig a férfit, Reina pedig pislogott néhányat. Daniel értékét a csatában ez nagyjából a tízszeresére növelte, az ágyban pedig… nah nem, Narelle-t akkor sem adja. Ezt a pasit megtartja magának, ahányszor csak lehet.  A társaság végre helyet foglalt az ebédlőben, s Narelle, az egyetlen, aki ismerte a járást, és még csak fáradt sem volt, eltűnt a konyhában, hogy kibontson néhány üveg vért. Reina elkapott néhány halk szót a többiek szájából, és konkrét véleménye kezdett kialakulni a vörös férfiakról.  - A többiek sajnos nincsenek fent, velük este találkozhattok – mondta visszatérő álmossággal a hangjában. Tisztában volt vele, hogy most már nem lenne képes elaludni, de örült neki, hogy egy egész rövid éjszakának nézhet elébe, hisz közel voltak a sarkhoz, és már nem volt sok hátra a nyár beköszöntéig (még ha az nem is ígért olvadást a hómezőkön).  - Igyekeztünk hamarabb ideérni, már reggel a környéken voltunk, de a búvóhely megtalálása több időt vett igénybe, mint gondoltam – vonta meg a vállát Therese. A lány megértőn bólintott. Narelle visszatért a konyhából, két kezén egy-egy tálcát egyensúlyozott, rajta vérrel telt poharakkal. A vér szokatlanul sötét színéből Reina megállapította, hogy a lány gondolt a vörösek ízlésére, s ezzel legalább elejét vette, hogy belőlük váljon kései vacsora a kiéhezett vámpíroknak.  - Üzenhettetek volna, valaki ki tudott volna menni elétek – jegyezte meg Reina. Daniel megcsóválta a fejét. - Rossz ötlet. A vadászok mostanában nagyon dühösek a sikertelen akciókért. Amíg nem dugtad ki innen az orrodat, Reina, a White Cross majdnem minden megmozdulását siker koronázta, kivéve bizonyos helyeken, úgy mint Abernethynél, nálunk Kanadában, a királyi palota környékén… Aztán egyszer csak megjelentél, elvesztettek néhány remek vadászt és egy avatatlan újoncot, aki bevallott mindent, még azt is, hogy Calpurnia milyen színű alsóneműt hord. Mit sem sejtő vadászok mészárolódtak le egy hajón, remekül megtervezett rajtaütések fulladtak kudarcba, többek közt Spanyolországban, amiben benne volt a kezed. A vámpírok merészebbek, könnyebben szállnak szembe velük, mint valaha. Ismerik az arcodat, Reina, tudják a nevedet, és dühvel emlegetik, valahogy úgy, hogy a „vörösszemű kurva” – már megbocsáss a kifejezésért, szó szerint idéztem. Kiderítették, mely környéken van a búvóhely, mert megfigyelték az útvonalaitokat, amelyeken repültetek. Egyszóval ha kimerészkedsz innen, kegyetlenül lelőnek, hacsak nem jársz egy lépéssel előttük. Nem hiszem, hogy vallatásra pazarolnák az idejüket, jobb szeretnének téged holtan látni. - Ez igazán megtisztelő – húzódott vigyorra Reina szája. Az álmosságát egy csapásra elfelejtette, amikor Daniel szavai alatt belekortyolt a vámpírvérbe. – Ha dühösek, annál jobb! Legalább meggondolatlanul elő fognak jönni, ha csapdát állítunk nekik. - És ki lesz a csali? – érdeklődött Therese.  - Narelle és Xoana – válaszolt Reina. Az említett fel sem kapta a fejét, Reina már tisztázta vele ezt a tervet. - Narelle azért, mert ő az Éjkirálynő, igaz? – vonta fel a szemöldökét Therese.  Reina bólintott. - Xoana pedig azért, mert mint kiderült, nem foghat fegyvert vadászokra. - És a vadászok sem lőhetik le őt, szerencsére. Ez az eskü szövegében benne van – biccentett Daniel. Reina inkább meg sem kérdezte, hogy honnan ilyen jól értesült a férfi. - Ha már ismeritek az esküt, azt is elárulhatnátok, hogy milyen alkalom oldja fel – sóhajtott Narelle, miközben leült Reina és Daniel közé. – És hogy mi történik, ha Lothar meghal. - Lothar halála nem oldja fel az esküt – rázta meg a fejét Therese. – Bármi is történik azzal az átkozottal, a vadászai kötelesek tovább folytatni a dolgukat. Joselynt, Xoanát, és a többieket továbbra is folyton égetni fogja a tarkójukon lévő bélyeg, mert a vámpírrá válással megszegték az első szabályt. Lothar, hiszen tudja magáról, hogy nem sebezhetetlen, egy jelképre esküdtet mindenkit. Egy fehér szoborkeresztre, ami ugyanúgy néz ki, mint amit az ex-vadászaink tarkóján láttál. Amíg az a kereszt áll, kötelesek a vámpírok ellen harcolni.  - Váó… - jegyezte meg nagyra nyílt szemekkel Narelle. – Ezt kiből szedtétek ki? - Immár halott foglyokból. Persze belehaltak a vallomástételbe, de mindenképp belehaltak volna. Elég volt egy kis ösztönzés – Therese mosolyából hamisítatlan gonoszság tükröződött. Reina agyán átvillant, hogy nagyon nem szeretne összeveszni a nővel. - Tehát amint bejutottunk oda, meg kell keresnünk a keresztet, és ripityára törni.  - Még mindig nem jöttem rá, hogy akarsz bejutni. Ha a White Cross ki is küld egy nagyobb csapatot az ütközetre, nem üríti ki teljesen a bázisát. Téglát képtelenség beküldeni, két vámpír belehalt már.  - De ha Lothar a markunkban van, neki van hatalma, hogy beengedjen minket, és az emberei mindenképp hallgatnak rá – mosolyodott el titokzatosan Reina. - Csakhogy Lothar nem is ostoba. Nem fog engedni a zsarolásnak… - vetette ellen az egyik eddig ismeretlen férfi. - Kivéve, ha már számára is összeomlott minden – vonta meg a vállát Reina. Therese az asztal fölé hajolt, és mélyen Reina szemébe nézett. - És erről tud Maddock?  - Még nem, de időben tudni fog róla – vonta meg a vállát a lány. Therese megcsóválta a fejét. - Szeretnék veled négyszemközt beszélni – állt fel az asztaltól. – Aztán feküdj le, holnap nehéz napod lesz, jobb, ha előre is elkezded törleszteni a pihenést.  Reina felkelt, és elbúcsúzott a többiektől. Narelle ülve maradt Daniel mellett, de végigkísérte a tekintetével a mestere útját, egész az ajtóig. Therese egy lakatlan szobában állt meg, szemmel láthatóan kitűnően ismerte ezt a barlangot. Csak azután nézett Reinára, hogy szorosan becsukta az ajtót maguk mögött. - Először is gratulálni szeretnék Narelle-hez. Remek Éjkirálynő, és ahogy elnézem, kitűnő vámpír is egyben. Ezt jó mester nélkül képtelenség lett volna összehozni, és még így is aggódtam, hiszen te soha nem voltál őrző. Reina elpirult. - Köszönöm, de gondolom nem ez a legfőbb, amit mondani szerettél volna. - Valóban – bólintott Therese – A másodszor: amit Lotharral tervezel, majdhogynem kivitelezhetetlen. Megértem a szándékaidat, és tudod, hogy milyen előítéleteim vannak az ex-vadász vámpírokkal szemben, de ez esetben valóban én is ügyes megoldásnak tartom. De… - tartott rövid szünetet Therese. Reina nem szólt közbe. – a terv nagyon instabil. Lothar nem biztos, hogy ki fog bújni a rejtekhelyről, félti a saját bőrét. Calpurniát pláne bent hagyja, gondolom, ő is benne foglaltatik a tervedben, nélküle nem tudod megfogni Lothart. Ha mégis kijönnének mindketten, hisz ezért állítod csalinak Narelle-t, Maddock nem fogja megérteni a szándékaidat. Főleg nem akkor, ha ott helyben állítod kész tények elé.  Reina az ajkába harapott. Valóban, eddigi számításaiból kihagyta Maddock szeszélyeit. Mi lesz, ha a király ott helyben fog begubózni? Úgy döntött, ezzel a problémával nem foglalkozik még. - Nézd, nem egyetlen alkalmat terveztem, a részleteket pedig el fogom árulni, amikor a többiek is fent lesznek. Addig csináljuk, míg Lothar és Calpurnia ki nem jön, bele nem futnak a csapdába. Therese sóhajtott.  - Legyen, ahogy megálmodtad. Akiket hoztam, részt vesznek az összecsapásban, és én is itt maradok, elvégre nincs mit vesztenem.  Reina elmosolyodott. Hálás volt Therese-nek, bár szerinte a nőnek igenis lett volna mit vesztenie – de azt akkor is elvesztette volna, ha hiba csúszik a számításába. - Maddock tud egyáltalán a tervedről? – kérdezte a nő. - Vázlatosan – biccentett Reina – Mikor legutóbb beszéltem vele, még semmi nem volt biztos, ezért nem is mentem bele a részletekbe. Toriko megígérte, hogy ő is összeszed egy kisebb csapatot. - Helyes. Minél többen vagyunk, annál nagyobb az esélyünk. De van még valami, amit mondani akartam – költözött aggodalom Therese szigorú tekintetébe. – Meglehet, említettem már, hogy a bájital, amit kérsz, nem egy kellemes esti séta lesz. Elkészült, és holnap be is adom neked. De figyelmeztetlek, ilyen fájdalmat még nem éltél át. Majdnem nyolcezer évet fog öregedni a véred, úgyhogy valószínűnek tartom, hogy közben többször le fog állni a szíved a kíntól. Te kérted, úgyhogy neked nincs visszaút, a többiek viszont csak akkor kapják meg, amikor te túl vagy rajta. A döntés az ő joguk lesz.  Reina érezte, hogy elsápad. Akármilyen fájdalmas is legyen ez a szer, nem akarta tudni előre, s Therese épp most fosztotta meg a boldog tudatlanságtól. - Meddig fog tartani? – kérdezte a félelemtől összeszorult torokkal. Örült volna, ha Therese azt mondja, csak néhány percig, és már túl is van rajta, de a nő megcsóválta a fejét. - Nem tudom, kislány. Hogy sikerülni fog, abban egész biztos vagyok, de egész eddig senki nem kért ilyet sem tőlem, se senkitől. A többség csak párszáz évet akar öregedni újoncként, ami érthető is. Ez úgy fél óra. Néhányan, akik türelmetlenek, vagy hatalomvágyóak, egy-két évezredet szeretnének átugrani. Nekik beletelik néhány órába, mire sikerül. Fekete vámpíroknak én még soha nem készítettem ilyet, és csak hallomásból tudom, hogy működik veletek is, a fehérekkel is, teljesen ugyanúgy, mint velünk. De a feketék eleve nagyobb fájdalommal születnek, a szárnyaitok elvesztése sem tartozik a kellemes dolgok közé. - Ezt tanúsíthatom – szúrta közbe Reina. Therese úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. - A lényeg, kislány, hogy még soha nem volt senki, aki ilyen hosszú időt akart öregedni. Csak arra kérlek, hogy ha a barátaid hallgatnak is rád, ne állítsd őket kész tények elé, hagyj nekik választási lehetőséget, rendben? Reina komolyan bólintott. - Rendben. - Akkor most indulás aludni, és holnap reggel megkapod a bájitalt. Narelle miatt ne aggódj, vigyázni fogok, hogy a férfiak ne csavarják el a fejét – kacsintott rá a lányra, majd a szobából kilépve visszaindult az étkezőbe. Reina egy percig habozott, hogy kövesse-e, hisz Narelle-t ő is féltette, elsősorban Danieltől, de végül az álmosság győzött. A szemei majd’ leragadtak, mialatt visszament a szobájába, de amint magára csukta az ajtót, és az arca a párnához ért, rájött, hogy azok után, amit Therese mondott, nem fog tudni elaludni. A holnapi napja talán egy merő kínszenvedés lesz. Rájött, hogy meg kellett volna kérdeznie, hogy ha az éjszakába is belenyúlik majd, akkor vajon mi fog történni? Egyszerűen leáll a szíve? Vagy az éjjel is szenvedni fog? De gyanította, hogy ezekre a kérdésekre Therese nem tudná a választ. A másik oldalára fordult, csak azért, hogy nyugtalan álomba merüljön.