- El akarom kapni azt a ribancot! – dühöngött Lothar, és az asztalra csapott. A Reináról szóló hírek sokkal jobban kiborították, mint az, hogy három kémet vesztett: egyet a királyi palotából, kettőt pedig Abernethyből. Nyilvánvaló volt, hogy a vámpírok információt kaptak valakitől, és azt is sejtette, hogy kitől… de minden szál Reinához vezetett. Még egyszer sem volt rá példa, hogy vadászok vesztek volna oda, legalábbis a kastély elleni gyalázatos eredményű támadásokon kívül. Calpurnia felsóhajtott, és a fejét csóválta. - Inkább az őrzőkre koncentrálj! - A fene essen az őrzőkbe! Úgy elrejtőztek, hogy évszázadokig kereshetjük őket, akkor sem akadunk rájuk. Reina pedig elég, ha csak kidugja az orrát, máris a legjobb embereim vesznek oda. Először Cintia, most még három vadász, mert a nagyságos asszony Párizsba repül! Calpurnia felkuncogott magában, és hiába próbálta leplezni jókedvét, Lothar észrevette, és gyilkos pillantást vetett rá. - Lásd be, Reina nagyon tehetséges. Mellesleg Párizsba nem követhetjük, lévén az a vámpírok területe. Nem túl messze ott van a palota is… biztos, hogy nagyon jól védik a várost. Lothar majd’ felrobbant dühében. - Egy harminc éves libáról beszélsz! – förmedt Calra. A lány megvonta a vállát, és elvett egy kekszet az asztalról. - Harminc évesen is lehet tehetséges, ha az embereid nem számítanak a megjelenésére. Úgy tűnik, ebben a két esetben Reina nem vad, hanem vadász volt… - Akkor is kész őrület, hogy nem érhetünk hozzá! – fújtatott a férfi, és két kézzel a hajába túrt. - Hozzá most nem, amíg Párizsban van. De Lotus jelenleg Spanyolországban tartózkodik… ha engem kérdezel, készülnek valamire, és meg kellene akadályoznunk benne őket. - Spanyolország a mi felségterületünk… - mosolyodott el végre Lothar. – Ott elkaphatjuk Lotust. Egyedül van? - A szövetségesek között egyedül – bólintott Cal. – Néhány ismerőséhez ment, talán… Négy napja érkezett meg, de azóta nem tudtuk megfigyelés alatt tartani. Néha felbukkan, aztán ismét eltűnik a ködben. - Azt akarom, hogy Lotus holnapra itt legyen a vallatószobában! Ha valaki, akkor ő tudja az őrzők tartózkodási helyét… - És ugyanúgy nem fogja elárulni, mint Amalie – vonta meg a vállát Calpurnia. - Tisztázzuk végre, hogy kinek drukkolsz, a vámpíroknak vagy a White Crossnak? – lépett közelebb fenyegetően Lothar. Cal felkacagott. - Csak nem képzeled, hogy ellened dolgozok? – kérdezett vissza. - Sokszor már kezdem úgy érezni. A lány egy percig habozott, csak utána válaszolt. - Azért drukkolok, hogy mi nyerjünk. De vajon nyerhetünk-e úgy, hogy az összes vámpír meghal, és vele együtt a föld is, feltéve, hogy igaz a legendájuk? Amalie előtted erősítette meg… Célszerűbb lenne talán a vámpírokat elzárni, uralkodni felettük… - Kihagytad a számításból azt a tényt, hogy vannak köztük teljesen megközelíthetetlenek. Ha nem pusztítjuk ki még az emléküket is… - Igen, jól ismerem az álláspontodat – sóhajtott Calpurnia. – És nem vitatkozom, teszem, amit mondasz, nem kérdőjelezem meg a parancsodat. Lothar mély levegőt vett, majd magához húzta, és megcsókolta a lányt. Az érintése most durvább volt a megszokottnál, Calt mégsem zavarta, ugyanolyan hevességgel viszonozta a csókot. Végül Lothar húzódott el. - Kiadom a parancsot Lotus elfogására – jelentette ki. Cal bólintott, bár még mindig rossz előérzete volt ezzel kapcsolatban, de nem tette szóvá. Reina számára reménytelennek tűnt, hogy a tőr Párizsban legyen, egész Franciaországot átkutatni pedig képtelenség lett volna. Felment az Eiffel-toronyba, megnézte a Louvre múzeumot, és még számtalan kisebb-nagyobb műemléket, rövid látogatást tett a királyi palotában, de semmi eredményre nem jutott. Valahogy úgy érezte magát, mint akkor, mikor Narelle-t kereste. Talán nem jól fogott hozzá? Vagy a tőr soha nem is volt ezen a környéken? Zavaros gondolatai közül egy pillanatnyi égető érzés rángatta ki. A mellkasán felragyogott a Night Star Coven jelképe, és Reina már tudta, hogy Lotust veszély fenyegeti. Üzent a lánynak, hogy legyen óvatos, de a jelek szerint már túl későn. A mellkasát égető fájdalom feszítővé vált, ami azt jelentette, hogy a barátnőjét bekerítették. Meddig tarthat, amíg odaér? Franciaország északi részéről akár órákig is. Mégsem tudta elviselni a gondolatot, hogy meg se próbálja. Nem törődött vele, hogy ki látja meg a nyílt utcán, amint felszáll: szárnyakat bontott, s minden aggodalma ellenére elmosolyodott, hisz bizonyára legendákat hagyott maga után. Egy pillanattal később kapta az üzenetet Xoanától: a nő már úton volt, hamarabb indult el, s bár többet is kellett repülnie, neki nagyobb esélye volt arra, hogy Lotusnak segítsen. Reina egész úton úgy sürgette a szárnyait, hogy félő volt, azok el fognak tűnni a nagy megerőltetéstől. Verőfényes délben repült, legalább a napnyugta nem fenyegette. Miért pont most akarják elkapni Lotust? És miért pont őt?    Mire Lotus megkapta az üzenetet Reinától, késő volt: a White Cross fegyveresei körbevették, bár még rejtőzködni próbáltak, a lány több vadász pontos helyét meg tudta állapítani. Megmerevedett, és a földre ejtette azt a férfit, akivel épp végzett. Ahogy körülnézett, nem látott egyetlen alakot sem az utcában, sem az ablakok mögött, sem a tetőkön, de azt biztosan érezte, hogy nem menekülhet meg, hacsak nem siet valaki a segítségére. Ismét körülnézett, ezúttal ugrásra készen, hátha meghallja a lövést, és hátha idejében el tudja kerülni a mérgezett golyóval való találkozást. De abban már biztos volt, hogy innen nem tud egyedül megszökni.  A megváltás az égből érkezett, Xoana képében.  - Csak nem vagy bajban? – kérdezte a nő a szokásos, enyhén gúnyos hangon. Lotus elhúzta a száját, a rászegeződő pisztolycsövek máris nem tűntek elég rémisztőnek. - Ezt most komolyan kérdezed? Mit keresel itt? - Gondoltam, megpróbálom megmenteni a segged – vonta meg a vállát a nő, és miközben beszélt, kitárta a szárnyait, amelyek Lotust ölelték át. A felettük lévő tetőről káromkodás hallatszott, a vadász elfeledkezett gondolatainak elrejtéséről. A vörös hajú lány tisztán hallotta: így nem lőhetnek rá. - Elárulnád, hogy mit művelsz? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. Xoana titokzatosan elmosolyodott, de nem válaszolt, csak megrázta a fejét. Lotus felsóhajtott. - Megint az eskü… - állapította meg lemondóan.  - Xoana, tűnj onnan! – hallatszott a szemközti ház ablakából. A nő nem mozdult, de hajlandó volt válaszolni. - Ha rám lősz, te is meghalsz.  - Már rég nem vagy vadász! Ne merd kihasználni… - Nem foghatsz fegyvert olyanra, akin rajta van a White Cross jele – fordította a fejét Xoana a hang irányába, s Lotus követte a pillantását. Végre kezdte megérteni, hogy mi történik körülötte.  - Ahogyan te sem állhatsz a White Cross embereinek útjába! – dühöngött a férfi, de tehetetlen volt.  - Valóban? – vonta fel a szemöldökét Xoana. – Szabadon megvédhetem a barátaimat, erről nem szól az eskü. De ha gondolod, ölj meg engem is! Vagy ennél többet ér az életed?  Lotusnak feltűnt, hogy a nő beszéd közben mereven a másik vadász szemébe néz, mintha a védence ott sem lenne.  - Jobb ötletem van… - mondta a férfi, és az arcán kaján mosoly terült el. – Richard! Itt az idő, hogy bizonyíts!  - A rohadt életbe… - nyögte Xoana, és ahogy a lövés eldördült, ellökte Lotust, hogy a nő egérutat nyerjen, de hiába. Az első golyó az ex-vadászt érte, s mikor összeesett, a többi halandó is tüzelni kezdett. Lotus testébe legalább tíz golyó fúródott, mire elsötétült előtte a világ.   Reina leszállt a vadászok látótávolságán kívül, és nagyjából felmérte, hogy mi történt. A White Cross emberei épp a kocsikba rakták be a két foglyot. Reina a távolból is érezte, hogy a vámpírok nem haltak meg, de a jelenlétük nagyon gyenge volt, mintha mély álomba zuhantak volna. A lány közelebb lopódzott, önmagát a lehető legnagyobb figyelemmel rejtette el, miközben számbavette fegyvereit. Négy dobócsillag volt nála, és két tőr: mindegyik abból a dobozból származott, amit Therese adott neki. Hét vadászt számolt össze, úgyhogy észrevétlenül kellett mozognia, ha nem akart ő is golyót kapni. Mikor az egyik férfi kinyitotta a kocsiajtót, hogy beszálljon, nem habozott tovább. Pontosan célzott, és teljes erejéből elhajította az egyik csillagot. A férfit a karján találta el, de a méregnek köszönhetően mindegy volt, hogy a csillag hová csapódik be. Egy vadász már halott volt, de a többiek felkapták a fejüket, és a fegyvereiket a markukba szorították. Egyelőre nem tudták, hogy hová kellene célozniuk vele. Kurta parancsszavak hangzottak el.  Reina szíve a torkában dobogott, miközben eldobta a következő csillagot is, s azt a nőt terítette le vele, aki a legjobb célpontot nyújtotta. A következő parancs viszont a menekülésre vonatkozott, s a lánynak nem maradt több ideje. Előugrott a rejtekhelyéről, a füle mellett röpült el egy golyó, s aki kilőtte, a következő percben halott volt. A lánynak csak egy csillaga maradt, a két tőr pedig túl nehéz volt ahhoz, hogy pontosan tudjon célozni velük. Mindenképp a vadászok közelébe kellett jutnia. A negyedik csillag a sofőrt érte: már nem maradt olyan vadász, aki azonnal beugorhatott volna a kormány mögé, hogy elhajtson. Reina a hozzá legközelebb fekvő hullához ugrott, s ahogy számította: gyorsasága és rémisztő vicsora egy pillanatra lebénította a vadászokat. Épp elég időre ahhoz, hogy a dobócsillagot megszerezze, és ismét elhajítsa. Már csak két fegyveres volt talpon, s Reina kénytelen volt ismét a gyorsaságára hagyatkozni.  Ahogy a következő lövés eldördült, s elsuhant Reina mellett, a lánynak már az egyik tőr volt a kezében. Megpróbált pontosan célozni, és teljes erejéből elhajította a fegyvert, ami a közelebb álló vadász lábát vágta meg, majd mellette a földbe fúródott. Reina visszafogta a lélegzetét. Már csak egyetlen vadász élt, de az épp a két fogoly mellett állt. A lány lebukott a kocsi mögé, hogy gondolkozási időt nyerjen.  - Gyere elő szépen, vagy a kis barátnőd meghal! – kiáltotta a férfi. Reina kilesett a kocsi ablakain át, és látta, amint a férfi a fegyverét Lotus fejének szegezi. Mély levegőt vett, hogy lenyugodjon, majd lassan felemelkedett, feltartott kézzel. A vadász arcán elégedett mosoly terült el.  - A hírhedt Reina, amint látom – közölte gúnyos hangon, az arcán éhes vigyorral. A pisztoly csövét még mindig nem mozdította. A lány arcán lesajnáló mosoly terült szét. - Gondolod, hogy megúszhatod? Egyedül vagy… a társaid már halottak. Őket nem lehet visszahozni, nem fognak felébredni az álmukból… mit akarsz kezdeni? Engem is megpróbálsz elkábítani? – lépdelt közelebb lassan a vadászhoz Reina, bár a kezei továbbra is a levegőben voltak. - Nem lesz ekkora a szád, ha a vallatószobába kerülsz! – mondta a férfi. Reina vállat vont. - Akkor miért nem rám célzol? – vonta fel a szemöldökét a lány. - Ezt szeretnéd? – kérdezte a férfi, és felrántotta a fegyverét. Még nem tudott ösztönösen célozni, Reina pedig kihasználta a pillanatot. Villámgyorsan kirántotta a maradék tőrét, és elhajította a vadász irányába. Az a puszta véletlennek köszönhetően a férfi mellkasában landolt, de volt még annyi ideje, hogy meghúzza a ravaszt. A golyó csak horzsolta Reinát, de épp elég méreganyag jutott a lány szervezetébe így is ahhoz, hogy összeessen. A világra sűrű, tejfölszínű köd borult.  Fejfájással ébredt, a teste még mindig gyenge volt az átéltektől, és a lapockáját nyomta a hideg talaj, de az orrát csalhatatlan illat csapta meg: a véré. Önkéntelenül kinyitotta a száját, és ahogy a vér belecsurgott, inni kezdett.  - Nem tudnál néha egy kicsit vigyázni magadra? – kérdezte rosszallóan egy ismerős hang. Reina kinyitotta a szemét, és megkönnyebbülten felsóhajtott, ahogy felismerte Shahinda arcát, majd felnyögött, amikor a nő elhúzta a csuklóját. - Nem az én hibám, hogy Lotus és Xoana majdnem kinyíratta magát… - morogta.  - Ezt majd a tanítványodnak magyarázd, amint hazaértünk – mosolyodott el Shahinda. - Miért, hol vagyunk? - Ugyanott. Xoanát és Lotust még nem merem felébreszteni, ők jóval többet kaptak, mint te… Viszont van itt valami, amit Xoana fegyverei között találtam a kocsiban. – mosolyodott el sejtelmesen a nő, és egy tőrt emelt fel. Egyszerű tőr volt, bőrből készült tokban, vörös színű markolattal. Azonban ahogy Shahinda kihúzta, a pengén feltűnt néhány, Reina számára ismeretlen betű. A lány a barátnőjére nézett, de még nem mert elmosolyodni. - Gondolod, hogy… - Egyetlen szó van ideírva, rúnákkal: „Amalie” – mondta Shahinda.