Az utazás további napjai nyugodtan teltek, Reina már-már unta a végtelen tengert. Meredith számára is jóval kevesebb kellemetlenséggel járt: a vámpírlány begyógyította a fogoly karját, levette róla a bilincseket, huszonnégy órán keresztül őrizet alatt tartották, és ezek után minden étkezést az egyik nagynevű étteremben töltöttek.  Míg Reina és Quentin csak nézte a falatozókat, addig Meredith a lehető legnagyobb élvezettel költögette az ebédjét. Miután a lány színe kezdett visszatérni a természeteshez, és a szemei sem tükrözték vissza az elmúlt napok megpróbáltatásait, Reina nyugodt hangon szólította meg. - Talán itt az ideje, hogy elkezdj beszélni.  Meredith kezében megállt a villa, amit a harmadik fogáshoz való eszközként használt. Lassan bólintott. - Ha tudok, akkor válaszolok.  - Először is, ne rejtsd el a gondolataidat! – utasította keményen Quentin. A férfi a leghalványabb jelét sem mutatta, hogy szándékában állna megbarátkozni a vadásszal, és ezt Reina mélyen meg tudta érteni. Meredith vállat vont. - Nem szándékosan csinálom, nem tanították meg, hogy hogyan kell uralni. Kínozzatok meg, akkor biztosan nem fogom tudni rejteni – adta elő a lány nemtörődöm hangon. Reina felsóhajtott.  - Mennyi ideje ismered a White Crosst? – kérdezte az asztal fölé hajolva.  - Úgy egy hónapja – vonta meg a vállát Meredith. – A nővérem többet tudott volna mondani, ha nem ölitek meg.  - Sajnálom – sziszegte sajnálat nélkül Quentin. Reina nem volt hajlandó kitérőt tenni. - A nővéred sem tette még le az esküt? - Dehogynem. Csak egymás között beszélhetünk, amiről akarunk. Én pedig vadászjelölt vagyok, ha a jel még nincs is rajtam. És nem kell sajnálkozni. Épp idejében öltétek meg, ha tovább él, még jobban meggyűlölöm.  - Köztetek mindenki szörnyeteggé válik? – húzta el a száját Reina. - Nem, csak akinek a fejébe száll a dicsőség – válaszolt a lány érzelemmentes hangon. – Cintiát két hónapnyi kiképzés után már terepre küldték. Őt Lothar választotta ki a tömegből… szóval gondolhatod, hogy mennyire nyeregben érezte magát – fintorgott a lány. - És te? Téged is ő választott ki? – kérdezte csevegő hangon Reina. - Nem – rázta meg a fejét Meredith, és egy újabb falatnyi húst tűzött a villájára. – Én jelentkeztem. Hülyeség volt, de mindenben követni akartam Cintiát. Lothar egy hétre rá kiküldött, hogy bizonyítsak. Ráadásul Kanadába… szerencsétlen véletlen, hogy pont belétek botlottam. Quentin fújt egyet és tüntetően a másik irányba nézett, Reina pedig elmosolyodott. - És az alatt az egy hét alatt mit tudtál meg? - A bázis felépítése érdekel? – vonta fel a szemöldökét a lány, majd bekapta a villáján tartogatott falatot.  - A bázis nem, az majd később fog. Lothar érdekel, és a legfelsőbb kör. Amit tudsz róla, mindent tudni akarok én is.  - Túl sokat nem tudok… - sóhajtott Meredith, miután lenyelte a falatot. – A hierarchia legmagasabb fokán állók azért kerültek oda, mert kiváló harcosok. Ha velük találkoznának, nem hiszem, hogy túlélnétek, már bocs – vonta meg a vállát, majd, mivel vallatói nem szóltak közbe, kis gondolkodás után folytatta. – A bizonyos területek kiválóságairól van szó… de Lothar nem ragaszkodik hozzájuk, majdnem mindet szemrebbenés nélkül leváltja, ha van jobb, legalábbis ezt pletykálják.  - Ki az, akit nem váltana le? – szólt közbe Reina. - Calpurnia. Vele beszéltem is egy párszor… ő a legjobb vallató. - Kíváncsi lennék, hány vámpírt kínzott meg – szólt közbe durván Quentin. - Tudomásom szerint senkit. Ő nagyjából úgy vallat, mint ti. Amennyire csak lehet, kedvesen, ugyanakkor szigorúan. Sok eredményt nem érne el, de a vámpírok gondolatait is hallja… rajta kívül senki sem képes erre. - Szóval ezért ragaszkodik hozzá ennyire Lothar… - vonta le a következtetést Reina. - Nem csak ezért – csevegett tovább Meredith. – Calpurnia Lothar szeretője. Nyilvánvaló a kapcsolatuk, nem is próbálják titkolni, és már évek óta tart… A végletekig szeretik egymást. Quentin felkapta a fejét, és Reina szemébe nézett. A lány szinte győzedelmesen mosolyodott el.    Reina és Quentin első útja a királyi palotához vezetett. Egyelőre nem használhatták a szárnyaikat, úgyhogy kénytelenek voltak négy kerékre hagyatkozni. A bérautót Quentin vezette (hogy hogyan szerzett jogosítványt, az Reina számára rejtély maradt), s a két nő a hátsó ülésen utazott. Meredithnek rég nem volt szüksége fegyveres őrizetre, őszintén, könnyed hangon vallott a Reina eszébe jutó kérdések hallatán, legfeljebb akkor kerülgette a választ, a vámpír harmadszorra kérdezett meg valamit. - Sosem fogysz ki az ötletekből? – kérdezte Quentin az autókázás sokadik órájában. A bérelt járgány könnyedén száguldott velük, s minden reklamáció nélkül lépte át a sebességkorlátozást. - Amíg nem tudunk minden részletet, addig életveszélyes vállalkozás belevágnunk… - érvelt Reina. - Ha tudjuk, akkor is életveszélyes – vonta meg a vállát Quentin, és a visszapillantó tükörben nézett, Meredith tekintetét keresve. – Hadd kérdezzek végre én is. Hogy csináltad, mikor átvágtál minket, és vámpírnak adtad ki magad? Azt az álcát… Meredith mosolya sejtelmessé vált. Lehunyta a szemét, és mire pár másodpert elteltével kinyitotta, ismét vámpírnak tűnt. - Így – foglalta össze a dolgot. - Bővebben? – horkantott Quentin, és szétszórt figyelme miatt kis híján átcsúszott a szembejövő sávba. Éles kürtszó hallatszott a mellettük elhaladó kocsiból. - Ahogy mondtad, ez csak egy álca – magyarázta Meredith. – A képzelet teremti, és a képzelet tartja fent. A levegő szemcséi prizmákká válnak, és megtörik egy kicsit a fényt… de nem lehet többre használni, ráadásul a hosszú fogak sem tapinthatók. - Kipróbálom, ha lesz tíz perc szabadidőm – biccentett Quentin. - És ezt mikor tanultad? Kik képesek rá? – kíváncsiskodott Reina. - elég sokan, de tehetség kérdése. Van, akinél ezzel kezdenek, mint például nálam is, mert ehhez van érzékem. Van, akinél az utolsók közt tanítják, másoknak egyáltalán nem. Cintia már kitanulta a White Cross iskoláját, de ezt nem tudta, pedig hasznos képesség. - Egész addig, amíg nem kérik, hogy fedd fel a jelenléted – fintorgott Quentin. - Olyan is van, aki arra is képes – csevegett tovább Meredith. – Két emberről tudok, mármint a nevüket. Kémkedni járnak a királyi palotába, és abba a bevehetetlen kastélyba… Reina füttyentett. - Ahhoz képest, hogy nem vagy avatott vadász, elég sokat tudsz. - Én is ott voltam, kaptam egy minimális felkészítést, mielőtt kiküldtek volna. Láttam egyet s mást.  - Erről okvetlenül szólj Maddocknak! – mondta Quentin. – Hány kém is van? - Nem tudom pontosan – csóválta meg a fejét Meredith. – Ezt a kettőt tudom, mert kicsodák, mert beszéltek előttem róluk. - Hogy lehet őket leleplezni? - gondolom, ha Maddock elé visznek minden vámpírt avatás előtt, akkor egész könnyedén. Csak ki kell szúrnia, hogy kit nem ismer. Ezek vöröseknek álcázzák magukat… - A vöröseket Maddock nem látja, sokszor egész életükben – sóhajtott Quentin. - Akkor egyszerű, partit kell rendezni, és vért felszolgálni. Aki nem iszik, az nem vámpír. A város lassan házak pirosló tetőivel tűnt fel előttük. Toronymagas lakóházak verték vissza a déli nap fényét a horizonton. Quentin biztos kézzel tartotta a kormányt, Reina pedig az ajkába harapva tűnődött. A palotához át kellett hajtaniuk a városon, és mindezt éppen a déli csúcsforgalomban. - És azokkal a vadászokkal mi a helyzet, akik vámpírok lettek? Hányan kémkednek Lotharnak? - Jelenleg senki… és úgy tudom, csak egyre volt példa, de őt is hamar lekapcsolták, Lothar többé nem látta… - Ki volt ez? - kérdezte gyanakvó hangon Reina. - Nem jegyeztem meg a nevét, valami különös név volt. - Kettőt tippelhetsz – morogta Quentin a vámpírlánynak címezve. - Xoana? – kérdezett rá Reina. - Igen, ő! – vidult fel Meredith. – Ismeritek? - Mi az, hogy! – nevetett fel kényszeredetten Quentin. És ki fogom tekerni a nyakát, amint hazaértünk. - Ne tedd… - sóhajtott Reina.  Kisvártatva a palota erődjébe ütköztek, és ki kellett szállniuk a kocsiból. Reina megbilincselte a tiltakozó Meredithet, közösen eltöltött napjaikban most először. - Most fogoly vagy, úgyhogy ehhez mérten próbálj viselkedni! – intette Quentin szigorúan a lányt. Meredith fintorgott, az összebilincselt csuklóit próbálgatta, de hajlandó volt nyugton maradni. A kapuőrök hamar átengedték őket, egy unott képű fehér vámpír pedig kísérőjükül szegődött. - Be kellene kötni a szemét – jegyezte meg a leplezetlenül bámészkodó Meredithre célozva. - Innen már nem visz ki titkokat… - vonta meg a vállát Reina, de a hatás kedvéért meglökte a halandó karját. Meredith felmordult, majd a lába elé nézve, komoly ábrázattal folytatta az útját.  A királyhoz néhány perc alatt bebocsátást nyertek, Maddock nagyon elégedettnek tűnt a fogoly láttán. Torikot, aki mellette foglalt helyet, inkább Reináék épsége érdekelte. - Sikerült valami használhatót kiszedni belőle? – kérdezte a férfi, miután átestek az üdvözlésén, olyan hangsúllyal, mintha Meredith ott sem lett volna. A lány metsző pillantást vetett Maddockra. - Nagyrészt apróságokat, de sikerült. Két kémről tud személyleírást adni, ismeri Lothar belső körét, és a bázis felépítését. - Két kémről? – fordult a király érdeklődve a fogoly felé. – Halljuk! - Amíg a kezemen a bilincs, egy szót sem szólok – jelentette ki Meredith. Feszélyezte a helyzet, itt – most először – valóban úgy bántak vele, mint egy fogollyal, ugyanakkor dühítette a fővámpír stílusa. - Itt nem a te feltételeid szerint játszunk! – szólt rá Toriko, és felemelkedett Maddock mellől. Az arcán olyan szigor uralkodott, amilyet Reina még nem látott tőle.  - Meredith valóban nem adott okot arra, hogy megkötözzük – kelt a lány a halandó védelmére. - Minden vadász okot adott rá! – ellenkezett Toriko. Reina felsóhajtott, és a szemével üzent Meredithnek, hogy ne makacskodjon. A lány hajlandó volt beszélni végre, s mikor elkezdődött a kihallgatás, kiküldték Reináékat. A lány hiába próbált tiltakozni, a királyi akarattal most sem ellenkezhetett. Az előtérből viszont, Quentin bosszúságára, nem volt hajlandó kimenni. Csak fél óra elteltével hívták vissza őket. Reina első dolga volt Meredithet szemügyre venni. A lány arcán nem látszott, hogy bántották volna, mi több, végre a csuklóiról is lekerült a bilincs – valószínűleg a makacsságának köszönhetően. - Milyen sorsot szánsz neki? – kérdezte Toriko. Maddock már nem volt a teremben, egy perccel ezelőtt ment ki a saját kijáratán, hogy összeszedje a kémeket.  - Megígértem neki, hogy ha beszél, nem fog meghalni, de én most nem tudnám vámpírrá tenni.  - Ha nem te, akkor lesz más jelentkező – mérte végig a halandót Toriko, és a közelébe sétált. Meredith segélykérő pillantást vetett Reinára. – Fekete lesz, de gondolom, tudtad előre. A lány felkuncogott. - Minden vadászból fekete lesz. Lothar tud válogatni… Toriko bólintott.  - Ha ez tisztázódott, mi mennénk is… - mondta Quentin. – Reinának két napi alvásra és egy pszichiáterre van szüksége. - Nemrég aludtam egy hetet, úgyhogy hagyj békén! És örülj, hogy a mondanivalód második részét nem hallottam meg! – csattant fel az említett. - Két hetet kellett volna… - Ne itt marjátok egymást! – kuncogott Toriko – Ariadne épp tegnap járt itt, és szeretett volna egy vadászt a tanítványává fogadni, de épp nem volt jelentkező. Csak azért mondom, ha szeretnétek a jövőben megkeresni a kislányt, így legalább tudjátok, hogy hol találjátok. Quentin és Reina összenéztek. Ariadne hírhedten kemény mester volt, olyan, aki a legapróbb kihágásokat is keményen büntette. - Ha vállalja, nincs ellenvetésem – mondta Quentin, és farkas-mosolyt villantott Meredithre.  - Ariadne jó mestered lesz – nyugtatta Reina a lányt, aki azonban már korántsem látszott nyugodtnak.   Mikor a két vámpír visszatért végre a búvóhelyre, Reina elől azonnal eltakarta a kilátást egy hosszú, fekete hajzuhatag, amelyet egy sikkantás kísért. Ha Quentin nem tartja meg, akkor a lány hanyatt is vágódott volna a támadás következtében. - De jó, de jó, de jó! – ujjongott Narelle, mestere karjában. - Azért ne fojtsd meg! – intette Lotus. – Én is meg akarom szorongatni a kirándulásért. - Még egyszer ne merjetek ilyet csinálni! – engedte el végre az Éjkirálynő a mesterét, csak azért, hogy Quentint támadja meg. – Soha többé nem mehettek sehová nélkülünk! – jelentette ki. Reina kivárta, amíg mindenki megöleli, csak utána vett mély levegőt. Ott volt Joselyn is, ő is ugyanolyan hévvel köszöntötte a két vándort, mint a többiek. A családi jelenetből csak a fal mellé húzódó Xoana maradt ki, bár az arcán öröm és megkönnyebbülés tükröződött, nem ment oda hozzájuk.  - Szép, hosszú mesével tartoztok nekünk… - mondta mosolyogva. - Amint a többiek hagynak levegőhöz jutni – intette türelemre Reina. - Ami esetleg érdekes lehet, hogy megtudtuk, mivel töltötted első vámpíréveidet – szigorodtak meg Quentin vonásai. Xoana arca is elsötétült, Narelle tekintete pedig érdeklődve járt a két fél között. - Az első napjaimat, talán – vonta meg a vállát Xoana. – Azt hittem, Maddock figyelmeztetett titeket mindenre. De már rég volt, és megkaptam érte a magamét. - Valaki beavatna engem is? – kíváncsiskodott az Éjkirálynő. Reina intett, hogy ezt halasszák későbbre, s közben megszorította Quentin kezét. A férfi hajlandó volt ejteni a témát. - Sürgősebb dolgunk is van, mint hogy egymásra vicsorogjuk – mondta Reina.  - Mit sózott ránk Maddock? – fintorgott Lotus. - Nem Maddock, hanem Therese. Meg kell keresnünk a tőrt, amivel Amalie-t tette vámpírrá. - Szó sem lehet ma semmiféle tervezgetésről! Nyomás pihenni, és meg ne próbáljatok ezen töprengeni! – szólt Shahinda parancsolóan. A két vándor összenevetett, Narelle pedig elkezdte terelgetni őket a szobáik felé. Nem ütközött ellenállásba, bár Reina az ajtó felé haladtában elkapta Xoanát, és a nőt a tiltakozása ellenére megölelte.    Másnap reggel, mire Reina kikászálódott az ágyából és felöltözött, a búvóhely egyik termében komplett haditanáccsal találta magát szemben. Egy asztal körül ültek le a többiek – a folyton morgó Quentin, az izgalomtól kipirult arcú Lotus, a töprengő Shahinda, az alig elmúlt éjszakától fáradt Joselyn, a hallgatag Xoana, és a jelenlegi szószóló: Narelle. Reina megköszörülte a torkát, mire a tanácskozás hirtelen abbamaradt. - Mire jutottatok? – kérdezte, miközben elfoglalta a helyét az asztal mellett. - arra, hogy minket nem hagyhattok ki a buliból – jelentette ki Narelle – Ha elkezditek keresni a tőrt, akkor nem fogunk itt ülni. - Dehogynem – szögezte le ellentmondást nem tűrő hangon Shahinda. - Nektek a végső csatára kell tartalékolnotok magatokat. Ígérem, abból nem fogunk kihagyni titeket – biztatta a két őrzőt Lotus. Narelle elfintorodott. - És addig üljünk itt az ügyeletes bébiszitter szárnyai alatt? - Nem, senki nem lesz, aki vigyázzon rátok. Két hetünk maradt, hogy megkeressük a tőrt, öten vagyunk rá, bár Xoanának nem kötelező a feladat. - Nem futamodok meg, és nem maradok ülve a fenekemen, ha erre célzol – szólt sértődötten az említett. Reina elégedetten elmosolyodott. - Van ötleted, hogyan kezdjünk hozzá, parancsnok? – kérdezte Quentin, enyhe gúnnyal a hangjában. Feszélyezte, hogy az egyik legfiatalabb vámpír dolgozza ki a haditervet, ugyanakkor nem tehetett ellene semmit, hisz más jelentkező nem akadt. Másfelől pedig nem igazán akaródzott neki ismét útra kelni. - Erre még van – bólintott Reina, aki már fel sem vette a gúnyolódást. – Össze kell szednünk azokat a helyeket, ahol Amalie megfordult, és amiket érdemes átkutatni. Quentin a kezébe temette az arcát.  - Akkor Észak-Afrikától a Brit szigetekig fésüljünk át mindent? – morogta. - Nem mindent. Amalie-t ismerve vagy egy műemlékben, vagy egy vörös bázison van az a tőr – jegyezte meg Joselyn még mindig a szemét dörzsölgetve. - Jó, Quentin mozog legotthonosabban ebben a témában, övéi a vörös búvóhelyek. Lotus a Föld Szívének szakértője, ő azt fésüli át, valamint persze azt a környéket. Shahinda… - A Stone Hange és a brit és ír műemlékhelyek – biccentett a nő.  - Xoana… - folytatta volna Reina, de ismét nem hagyták befejezni. - Egyiptom, a vörösek első barlangjai és a piramisok. - Óvatosan, mert az veszélyes talaj, a White Cross is megvetette ott a lábát. - Tudom – vonta meg a vállát a nő – Majd vigyázni fogok magamra.  - Akkor nekem marad Franciaország műemlékei és múzeumai – fejezte be Reina. Quentin elmosolyodott. - Amalie ott született, és ott lett vámpír. - Igen, ezt mesélte – kacsintott rá Reina. - És mi? – csattant Narelle hangja.  - Ti felkészültök arra az eshetőségre, hogy mi odaveszünk. Akkor nektek kell szembenéznetek Lotharékkal, amíg csak tudtok… Narelle visszaroskadt a székére. - Menni fog nektek – bíztatta mindannyiukat Joselyn. - És ha megvan a tőr? – kérdezte Shahinda. - Ne légy túl optimista – morogta Quentin. Reina válaszolt, és elengedte a füle mellett a férfi megjegyzését. - Akkor Therese elhozza az öregítőszert, és miután azt túléltük, elkapjuk Lothart és Calpurniát. - Ez igazán szép álom… - kommentálta ismét Quentin. – Terved is van rá? - Van, és addig is, amíg nem kerítünk sort az akcióra, Narellék beszerezhetnének néhány csadort. - A szibériai hómezők közepén? – vonta fel a szemöldökét szinte nevetve Joselyn. - Csak, hogy ne unatkozzatok – bólintott rá Reina. A két őrző összenézett, mintha kételkednének a vörös szemű lány épelmélyűségében. - Mindenki tudja a dolgát? Akkor indulás! – állt fel Reina. – Már így is többet pihentünk a megengedettnél.