A királyi palota öt szintből állt. A föld felszínéről csak egy átlagos, jellegtelen háznak tűnt, amelyen egyedül az ezüsthold címere jelezte, hogy vámpírok lakják. Két emeletén mindig elfüggönyzött ablakok takarták el a szobák díszeit a kíváncsi szemek elől. A felső szinten három szoba foglalt helyet, ideális lakosztályok a királyi szolgák számára. Egyel alatta az egész szintet betöltő nappali rejlett, ahol maga Maddock is előszeretettel töltötte idejét. A ház télen és nyáron is kellemes légkört árasztott magából, sötétbarna bútoraival, és a korral változó, mindig új és modern berendezésével. A nappali nyugati falánál egy csapóajtó nyílt a padlóban. Ez volt az egyetlen lejárat az alsó szintekre. Egy hosszú, egyenes lépcső vitt le tíz méter mélyre, ahol az első föld alatti szint kezdődött. A királyi palota pompája itt bontakozott ki igazán, bár ezer éve már, hogy semmi sem változott. A falakat rézből és aranyból készített domborművek díszítették végig a folyosók mentén, és a kisebb-nagyobb termekben. Ábráik gyakran ősi, rég meghalt vámpírokat mintáztak, azokról az időkről, amikor a vámpírok faja egységes volt, és nem váltak külön. Évezredes mesterek ellenőrizték a díszeket, hogy egy apró karcolás se legyen rajtuk, szolgák tisztogatták naponta a koromtól és portól. A széles és nyílegyenes járatok bal oldalán örökké tűz égett, de ez mit sem enyhíthetett az alsó szintek hidegén. A folyosó sok helyen szerteágazott, és újabb lépcsőkre, termekre nyílt. Jobb oldalon néhány ajtó jellegtelen, csak a legszükségesebb berendezéssel ellátott szobákat rejtette. Az egyel alatta lévő szint hasonlóan nézett ki, azzal a különbséggel, hogy az ottani folyosók és termek sokkal alacsonyabbak voltak, és a falakat ezüstből készült domborművek borították. Legalul, az a harmadik szint volt a királyi trónterem helye. Egy hosszú csigalépcső vitt le odáig, majd egy rövid, kopár és dísztelen folyosó vezetett a terem keskeny ajtajához. A tűz itt is égett, de a hideg a csontokig hatolt.   Raymond az első föld alatti szintre vitte a tanítványát. Csak néhány szót váltottak, a lánynak már most úgy elszorult a torka, hogy jóformán beszélni sem bírt. Ahogy beléptek az egyik díszes csarnokba, a férfi magára hagyta, rábízva a szolgákra. Ő maga átment egy másik terembe, ahol az avatás utolsó előkészületei folytak. A lány izgalommal nézte a szolgák sürgölődését. Fehér vámpírok voltak, a leggyengébb faj, akik általában ebből éltek meg, hogy szolgálták a feketéket, és csak száz év elteltével lehettek szabadok. Most, hogy Reina belépett, mosolygós arccal fogadták. Mind a négyen halványkék, hosszú ruhában voltak, felöltözve a szertartáshoz. Reina zsigereiben oldódni kezdett a feszültség, és végre ő is elmosolyodott. - Gyere csak, Reina! – intette magához az egyik nő. A lány nyugodtnak szánt léptekkel ment oda hozzá, de még mindig képtelen volt megszólalni. A négy szolga azonnal rávetette magát, és gyakorlott, gyors mozdulattal vetkőztették. Reinának eszébe ötlöttek a mestere szavai. - Mikor megérkezünk, először át fognak téged öltöztetni. A ruha gyönyörű lesz, de mindig más, majd meglátod. Ezt direkt rád szabták… Egy hosszú, fekete selyemből készült ruhát adtak a lányra. A nyakán és az ujjain egy-egy aranyhímzés díszítette, és ugyanilyen övet csatoltak a derekára. A lány hagyta, hogy öltöztessék. A ruha hátul csak egy pánttal kapcsolódott össze a nyakán, és egész a derekáig teljesen szabadon hagyta a hátát. Reina azt is tudta, hogy miért, de nem várta azt a pillanatot… A fekete selyemre még egy vékony, könnyű fátyolréteget rögzítettek a szolgák, és a ruhához egy fél méteres uszály is tartozott. Reina tudta, hogy ez csak nehezíteni fogja a helyzetét, hiába volt elragadtatva a gyönyörű öltözéktől. A haját kibontották, az egyenes, éjszínű tincsek könnyedén hullottak a hátára. - Ne ijedj meg, ahogy belépsz a terembe, egy hosszú máglyán kell átjönnöd. A ruhád sem perzselődhet meg, de nem olthatod el a tüzet magad körül. Reinát csak az ajtóig vezették a szolgák, és ott kitárták előtte a bejáratot. A lány előtt egy magasan lobogó, végeláthatatlan máglya égett. A tűz egy mélyebben lévő kamrából csapott fel, rajta fémrács segítette az átjutást. A fém is izzott a forróságtól, Reina félt rálépni, holott tudta, hogy ezen a próbán át kell mennie mindenképp. Nagy levegőt vett, és belépett az ajtón, egyenesen a tűzbe. Érezte az őt körülölelő forróságot, látta a lángok táncát maga körül, a meztelen talpán leégette a húst a felhevült rács, de a ruhája, haja sértetlen maradt. Nem hűthette le a rácsot maga alatt. Az út a tűzben végtelennek tűnt, nem látta, hogy hol érnek véget a lángok. Összeszorította a fogait, és fel sem szisszent a talpát égető fájdalomtól. Nem regenerálhatta a sebeket, amiket az avatáson szerzett, végig ki kellett bírnia. Raymond erre csak félve figyelmeztette. A máglya lassan véget ért, Reina kilépett közülük. A termet csak most mérhette fel. Az egyetlen fényt a hatalmas, folytonosan égő máglya szolgáltatta. A falak díszei előtt most sorfalat álltak a vámpírok, feketék és fehérek vegyesen. Mindenkinek látszottak a szárnyai. Vele szemben, a terem másik végében egy díszes, aranyból öntött trónon a király ült. Reina térdet hajtott előtte, és közben kitárta a szárnyait. A magas teremben nem okozott gondot számára, hogy felemelkedjen a levegőbe. A szárnyait valóságossá tette, és felszállt velük. A király előtt, magát kihúzva érkezett a földre, de nem tüntette el a szárnyait, csak visszaengedte őket a gondolati síkra. Hallotta maga körül, hogy a vámpírok összesúgnak, de nem értette a szavakat. - Ha pusmogást hallasz ekkor, a szárnyaid miatt lesz, a legidősebb vámpírok is nagyon ritkán láttak a tiédhez hasonlókat. Reina a talpában lüktető fájdalom ellenére halványan elmosolyodott. Maddock mellett egy vámpír beszélni kezdett, de a lány a szertartásos szöveg nyelvét nem értette, a szavak értelmét sem tudta megfejteni. - Utána arról lesz szó, hogy hány év, mennyi tanulás után végre felnőtt lehetsz, elérkezett a pillanat, amikor a király színe előtt állsz, és végre te magad is teljes jogú vámpír leszel, bla-bla… Ősi nyelven fognak beszélni, csak néhány vámpír érti, én sem, úgyhogy ne akard megtanulni. Utána viszont más fog történni, egy halandót hoznak eléd, áldozatként. Végezned kell vele, igyekezz szépen csinálni. Csak a fogaid érhetnek hozzá. Ahogy Raymond mondta, valóban a terem egyik ajtaján át egy embert löktek be. Fiatal lány volt, talán Reinával egy idős. Rémülten nézett körbe, a szemeiben látszott a rettegés, menekülési útvonalat keresett, de mindenhol rémisztő alakokat látott. A vámpírok egytől egyig vicsorra húzták a szájukat. Két fekete vámpír lépett ki a sorfalból, és megfogták a rémülten szaladgáló lányt. Reina mosolya kegyetlenné vált, ahogy a halandót nézte. Ez sem volt jobb a többieknél, ugyanaz a sorozatgyártmány, ami minden utcán előfordul, és akikre a vámpírok előszeretettel vadásznak, de hiába: úgy szaporodnak, mintha klónoznák őket. Ahogy a halandó Reina elé ért, a lány élvezettel mélyesztette a nyakába két szemfogát. Hozzászokott, hogy ezekben a pillanatokban átöleli az áldozatát, és zavarta, hogy most nem teheti meg. Lassú kortyokban itta a vergődő, sikoltozó lány vérét, egészen addig, amíg a halandóból el nem szállt az élet. A lélektelen test vére már nem oltotta úgy a szomját. Reina ismét felnézett, a halandó testét elvitték tőle. Maddock tekintetével találkozott a pillantása, a király unottan nézte az avatást, a több ezrediket, vagy ki tudja, hogy hányadikat már. - Az avatás utolsó próbája lesz a legrosszabb, de ott már semmit nem kell csinálnod, csak kibírnod… addig fognak korbácsolni, amíg a szíved le nem áll a fájdalomtól és a vérveszteségtől. Maddock a saját vérével hoz majd vissza, úgyhogy ne aggódj. Különleges lesz az ébredés… Ugyanazok a vámpírok, akik a lány testét kivitték, most Reinához léptek. A lány végre eltüntette a szárnyait, és előre összeszorította a fogát. Ivás közben megfeledkezett a fájdalomról, de most újult erővel tért vissza a sajgás a talpaiba, alig állta meg, hogy ne nyögjön fel a fájdalomtól. A két férfi megfogta Reina két karját, és a két oldal felé húzták. Egy harmadik vámpír lépett a lány mögé, kezében nehéz korbáccsal. A lány ismét Maddock pillantását kereste, és most először szánalmat fedezett fel a király tekintetében. Félt, de beharapta az alsó ajkát, úgy várta a korbácsütéseket. Csak minél hamarabb legyen túl rajta… Raymond a jobb oldali sorfalban állt, onnan nézte a lány szenvedését. Ő maga is megrándult a korbácsütésre. Tudta jól, hogy a tanítványa nem fogja sokáig kibírni üvöltés nélkül, és Reina valóban felsikoltott, mikor a korbács ötödszörre, hatalmas erővel csattant a hátán. Minden avatás legszörnyűbb percei voltak ezek. Általában csak negyed óráig tartott, hiszen a hatalmas korbács előbb vagy utóbb eltörte az ifjú vámpír gerincét, így az őrült fájdalomtól megállt a szív is. Reina most mégis legalább fél órán át volt kénytelen elviselni az ütéseket. Raymond legszívesebben odarohant volna hozzá, hogy magához ölelje, és minden önuralmát latba vetve maradt a helyén. Reina lassan elhalkult, majd a szíve egy utolsó, hatalmas dobbanás után megállt. Maddock felemelkedett a trónjáról. A másik három vámpír kötelességtudóan visszaállt a saját helyére, és a király leguggolt Reina holtteste mellé. Csak a szemével intett a lány mesterének. Raymond lassan odament kettejükhöz. - Remek választás volt – mondta halkan a király, csak a mellette álló férfihez intézve szavait, de nem nézett fel. Raymond nem felelt, csak bólintott. Érezte, hogy a tanítványa halott, és ez az érzés elszorította a szívét. A király végre a lány fölé hajolt. Egy hosszú, ezüstpengéjű tőrt húzott elő az övéből, és habozás nélkül a lány szívébe szúrta. Vöröslő vér buggyant ki a lány mellkasából, élettelenül lecsordulva a földre. Maddock kihúzta a kést, és a saját csuklóját vágta fel vele, és a vérét a Reina szívébe csurgatta. Míg mindenki meredten állt a sorfalban, el sem mozdulva onnan, a lány végre kinyitotta a szemét. - Ha Maddock vére benned van, akkor vége az avatásnak. Utána visszahozlak ide, és ismét lesz mit kipihenned, lehet, hogy napokig, bár az egy kicsit sok lenne. Utána, ha minden jól megy, számíthatunk más tanítványaim látogatására is…