2012.06.11. 11:31, Ravenna
Ismét eltűntem egy időre...
Nos, azt hiszem, bőségesen ideje már összeszedni az elmúlt eseményeket. Hogy eddig miért nem tettem? Mert sodródtam, élveztem az életet, és a második kötet befejezése után egy kis szünetet engedélyeztem magamnak, amikor is egy sort se írok, de még csak nem is töprengek rajta, hogy hogyan tovább. Természetesen az ihlet váratlan pillanatokban látogatott meg, de mindannyiszor csak random ötleteket hozott, így hát végül ezek nem kerültek lejegyzésre - majd később beleépítem őket a készülő regénybe.
Szülőlátogatás, kikapcsolódás, általános iskolásoknak rendezett irodalmi versenyen való segédkezés, és a most hétvégén lévő Vavyan Fable találkozó a Könyvhét keretében - ezek voltak azok az események, amelyeket megéltem a közelmúltban.
Májusban megjelent a Macska II. Védelem is. Egy kicsit változott a borító a lentebb látotthoz képest, ennek az oka pedig pusztán az, hogy elfelejtettem figyelembe venni a méretezési követelményeket, és nem lepedő méretű képet készítettem hozzá, hanem aránylag normálisat. De örömmel jelentem, hogy immár rendelhető, bármilyen formában letölthető, és akár nyomtatott könyvként is elkészítik, majd küldik. Remélem, kedvet kaptok hozzá!
Íme, a végleges borító:
Sajnos nyomtatott példányom nekem sincs még belőle - ami nem jelenti azt, hogy nem lesz idővel. Ezúton is jelzem, hogy sem saját, sem eladásra szánt példányok nincsenek a birtokomban, úgyhogy csak a Publio Kiadótól lehet beszerezni a könyvet.
Másfelől pedig örömmel jelentem, hogy dacára annak, hogy szombaton fantasztikusan jó élményekkel gazdagodtam, és a Könyvhét hatalmas kínálatából csemegézhettem, sikerült végre belemerülnöm a harmadik kötet eseményeibe is. Úgyhogy hamarosan az utolsó rész is várható :) Mindenesetre két fejezet már elkészült... :)
És a hétvégéről, ha már ennyi kép készült - amiért hálás is vagyok a szorgos fotósoknak - két kedvencemet megmutatom nektek.
Ezen a képen Hinda Vichi, a Meselovagok írója, és több, Vavyan Fable-rajongó, alias ZF (Zöld Fal)-tag társaságában vagyok felfedezhető, kezemben három Fable-kötettel.
Itt pedig épp megkapom az első - vagy tán már a második - aláírást, személyesen Vavyan Fable-től: akinek imádom a könyveit, és meg kell mondjam, élőben is nagyon jó volt találkozni vele.