Büszkén jelentem, hogy a Macska II. - Védelem elkészült! Ma hajnalban, 00:15 perckor került ki a "Vége" felirat a regény utolsó oldalára. Vagyis már nincs más hátra, mint előre: a kiadás előtti utolsó simításoknak ülök neki, a regény lektoraival együtt. Valószínűleg még lesz vele munka, hiszen rengeteg apró - vagy nagyobb - hiba bújhat meg a lapok között, de szeretném, ha ezekből minél kevesebb kerülne a végleges regénybe. A megjelenés dátumát éppen ezért nem merem még kijelölni, de annyit elárulok, hogy májusban mindenképpen számíthattok rá!

A kötet a bevezetésen felül 43 fejezetből áll. Jelen formájában 229 oldalt, hétszázezer karaktert számlál, ami azt jelenti, hogy valamivel hosszabb az első résznél. Formázások után az oldalszám változni fog egy kicsit, de nem lényegesen, a nyomtatott formában pedig háromszáznál valamivel több oldalra lehet majd számítani.  A lentebb látható borítót megtartom, hamarosan ezzel lehet majd megvásárolni a könyvet.

Szerepeljen itt egy rövid kis ízelítő mindenkinek, aki kíváncsian várja már a folytatást:

Az épület egy jellegtelen hivatalba oltott világítótoronynak tűnt első ránézésre, azzal a különbséggel, hogy a tetején semmiféle fény nem adott útmutatást. Az alsó szinteken – az ablakok elhelyezkedéséből ítélve négy volt belőle – mindenhol szoros redőny gondoskodott róla, hogy még egy fénymorzsa se szökhessen ki.

Míg a bejárat felé meneteltek, Leonának szöget ütött a fejébe valami. Gyorsan felzárkózott a tábornok mellé.

– Megenged egy kérdést, uram? – érdeklődött. Southers egy mordulással jelezte, hogy nincs kifogása ellene, úgyhogy Leona folytatta. – Ha egy ilyen egyszerű szemüveggel ki lehet játszani az elsötétítést, akkor mi szükség van rá egyáltalán, uram?

Southers felé fordult, bár nem lassított a léptein. A lány ugyan nem láthatta a szemét, de meg mert volna esküdni rá, hogy mosolyog, még ha a szája fegyelmezett maradt is.

– Mikor is nevezték ki magát, kapitány? – kérdezett vissza.

– Néhány órája, uram – válaszolt a lány, kissé meghökkenten.

– Akkor nem csodálkozom a kérdésén. Még néhány hét, és hozzá fog szokni, hogy a Párizsból kapott parancsok egyharmada idejét múlt, egyharmada értelmetlen, a fennmaradó részt pedig nem tudjuk végrehajtani. Hallgasson rám, és ne akadjon fenn ilyen apróságokon.

Leona majdnem elnevette magát. Komoly erőfeszítésébe telt, hogy ne érjen fültől fülig a szája, és kifejezetten örült neki, hogy a dandártábornok, akinek a kezébe kerültek, némi humorérzékkel is rendelkezett.

– És akkor honnan kapjuk az érdemleges parancsokat, uram? – érdeklődött.

– Tőlem – vonta meg a vállát Southers, és kinyitotta az épület ajtaját.