Szentes… A város egy emléket idézett föl Aventurinban. Egy emléket arról az időről, mikor még Katalinnak hívták. Eszébe jutott az iskolai buli, amiről stoppal akart hazajönni, s amelyiknek köszönhette, hogy a Pokol Társaságához tartozik. Élénken emlékezett régi osztálytársaira, s elmosolyodott a gondolatra, hogy milyen képet vágna Timi, a csongrádi barátnője, ha megtudná, hogy miért nem aludt náluk akkor éjjel.  Már túljutottak Csongrádon, mikor Réz újra megszólalt.  –Emlékszel erre a helyre? – kérdezte a lánytól – több mint két éve itt vettünk fel. –Te is a kocsiban ültél? – képedt el Aventurin. –Igen. Én fogtam rád a fegyvert. – nevetett Réz. Két éve… Két éve, hogy a Pokol Társasága elfogta őt. S most újra két év van hátra, - sőt, már csak huszonhárom hónap! – hogy látszólag átálljon a másik oldalra. De senki nem tudhat róla. Vajon árulónak fogják hinni mostani társai? Vagy megértik majd, hogy miért állt át legősibb ellenségükhöz? Elképzelte apja reakcióját, mikor hírt hoznak neki a történtekről, maga előtt látta Zafír végtelenül csalódott arcát, s szinte hallotta, amint Arany kiadja a parancsot: "Öljétek meg!" Olyan sokáig töprengett ezen, hogy észre sem vette, mikor Szentesre értek. Elsuhantak a laktanya mellett és a városközpont felé vették útjukat. Egy lakótelepen, a tízemeletes házak mellett álltak meg végül.  –Itt lesz a lakásunk. Már előkészítettem.  –Hogy? Mi? – riadt fel Aventurin – Ja, igen. –Mi a baj? – kérdezte gyanakodva Réz.  –Semmi… - mondta a lány, s hogy ne kelljen megmagyaráznia zavarát, inkább másra terelte a szót. – Hányadikon lakunk? –A harmadikon. Biztos, hogy nincs bajod? –Dehogyis. Vagyis igen, biztos. – mondta Aventurin, aki még mindig nem tudott szabadulni a félelemtől.  Minden szó nélkül baktattak fel lépcsőn, egész a harmadik emeletig. A lift éppen üzemen kívül állt, így azt nem használhatták. Nem vittek magukkal sok csomagot, s egykettőre felértek a lakáshoz, ami a tizenkettes számot viselte. Odabent két szoba, egy kis konyha és egy fürdőszoba volt, minden szépen berendezve, a legegyszerűbb kellékekkel.  –Akkor talán hozzá kellene fognunk. – vetette fel Réz.  –Mi? Ja, persze. Aventurin gondolatai újra egészen máshol jártak. Mióta beszálltak a kocsiba, eszébe sem jutott a katonatiszt. Egyáltalán, hogyan kaphatnák el? A laktanyákba nem volt szokás csak úgy besétálni. Meg kell várnia tehát, míg Sándor kijön a városba. De szokott-e Szentesen időzni, vagy a kimenőit otthon, Csongrádon tölti? Erről nem tudtak a Bázison.  És volt még egy fontos kérdés. Ha a férfi tud a Pokol Társaságáról, vajon mennyit tud? Felismerné-e az egyik tagot? Aventurin igyekezett megnyugtatnia magát, hogy nem is olyan veszélyes a helyzet. Elvégre Gábort is sikerült elfognia, s most még csak nem is volt egyedül.  Aventurin nagy megkönnyebbülésére Réz kész tervvel állott elő. Katonának adja majd ki magát – ehhez megvannak az iratai és a ruhái – s a laktanyán szemmel tartja majd Sándort. Ott nem lehet elfogni. Viszont egy előre megbeszélt időpontban találkoznak majd az egyik kocsmában. Akkor – remélhetőleg minden konfliktus nélkül – elaltatják és elviszik őt a Bázisra.  A terv első része meglepően jól működött. Réz – Olajos Péter néven szabad be- és kijárást kapott. A következő rész viszont már nehezebbnek bizonyult. Sándor nem hogy nem volt a laktanyában, de a városban sem tartózkodott. Keresték otthon is – ott sem volt.  Három nap telt el így. Ezalatt Réz szorgalmasan bejárt a laktanyára, Aventurin viszont azzal töltötte napjait, hogy bevásárolt, járta a várost és esténként kiskatonákkal találkozott a kocsmákban és kérdezősködött tőlük. Azt az ürügyet találta ki, hogy Sándornak jó ismerőse és a férfi meghívta őt néhány napra a városba. Így a lány valamivel többre jutott, mint Réz. Kiderült, hogy Sándor néhány napja súlyosan eltörte a lábát, és ezért még mindig a kórházban van. Ez az információ hasznos volt, bár nem vitt sokkal előbbre a célhoz. A börtönt felzavarni egészen más volt, mint a szentesi kórházat. És akkor Gábor együttműködött velük. Sándortól erre nem lehetett számítani. Ráadásul kihozni őt sem lett volna könnyű.  Annyit tehettek, hogy Aventurin ártatlan érdeklődőként megkérdezte, hogy meddig fogják még benntartani Sándort. Ezek szerint még egy teljes hetük volt.  Aventurin tehát elkezdett a másik, sokkal fontosabb feladatra koncentrálni. Lucifer utasítása szerint egyetlen embert vihetett magával. De kit? A lánynak nem volt ínyére egyedül kitenni magát a megpróbáltatásoknak.  Réz, mint az utóbbi napokban kiderült, szóba sem jöhetett. A férfi elmesélte, milyen volt a Menny Társaságának gyűrűjébe zárva lenni, s hogy milyen nehezen menekült meg előlük. Őt tehát ismerik. A lánynak nem is volt kérdéses, kit szeretne magával vinni, de Arany másféle feladatkört lát majd el a háború alatt. Zafír pedig nem volt harcos. Már nincs egész két éve rá, hogy végrehajtsa a feladatát. És ha nem talál senkit, akkor egyedül kell majd besétálnia a viperafészekbe. Apropó, vipera… Gábor addigra készen lesz, talán a kiképzés is befejeződik. Egy ember átalakítása átlagosan tizennégy hónapot vett igénybe, a kiképzés pedig négyet, esetleg ötöt. Bár Aventurinnak nem volt ínyére az utolsó pillanatban hozzálátni a munkához, de nem volt más választása.  Egy hét múlva Sándor valóban kikerült a kórházból, s bár nem ment vissza a laktanyára, a lakásán megtalálhatták. Családja nem volt, s így nem okozott különösebb gondot elfogni.  Kedden tehát Réz és Aventurin azzal kezdték a napot, hogy összecsomagoltak és mindent kivittek a kocsiba. A lakás a Pokol Társaságáé volt. Még délelőtt elindultak Csongrád felé, s ott felkeresték Sándor lakhelyét. A férfi otthon volt, s gipszelt lábával nemigen tudott mást csinálni, minthogy olvasott. Lakása a földszinten volt. Becsöngettek hozzá, s ő – már a legelején gyanakodva bár, de ajtót nyitott. Mikor meglátta Rézt és Aventurint, már lerítt róla, hogy biztos a dolgában. Rögtön a lényegre tért.  –Azért jöttetek, hogy magatokkal vigyetek? – kérdezte, főleg Aventurinhoz intézve szavait, miközben helyet foglaltak a szűkös nappaliban.  –Részben - felelt kitérően a lány – Először lenne hozzád néhány kérdésünk.  –Mint például? –Kitől szerezted az értesüléseidet rólunk? –Senki nem mondta el, hogy léteztek. Találkoztam kettőtökkel, s az ő beszélgetésükből jöttem rá néhány apróságra.  –Ez szép. De legalább senki nem vált árulóvá közülünk – jegyezte meg Réz. –Kinek adtad tovább? – kérdezte Aventurin. –Senkinek. Nem szóltam rólatok. – felelte őszintén Sándor. –Akkor tehát nincs más hátra – állt fel Réz -, mint hogy visszamenjünk.  Sándor nem ellenkezett. Kibicegett velük a lakásból, az ajtót résnyire nyitva hagyta, tudván, hogy soha nem térhet vissza oda többé. Mikor már a kocsiban ültek, Aventurin elaltatta a férfit. Visszatérve a Bázisra Aventurinnak első dolga volt, hogy szólt Aranynak; sürgesse meg Gábor átalakítását.  –Tehát őt akarod magaddal vinni. – vonta le a következtetést a férfi. –Te tudsz róla? – kérdezte döbbenten Aventurin. –Csak ezt az egyet. Lucifer elárulta nekem, de többet nem mondott. Megkért, hogy én se kérdezősködjek. Ezek után Aventurin feladatai egymást érték a Bázison, úgyhogy csak néha-néha egy fél napot tölthetett odalenn. Nagyrészt embereket kellett a maguk oldalára állítania, de az is előfordult, hogy a Pokol Társaságának egy tagja kiszabadításában segédkezett. Aventurin hálás volt a sok tennivalóért – ha nem csinálhat semmit, akkor sokkal idegesebb lett volna. De így hamarosan a Pokol Társaságának legjobb harcosa lett.  Gábor – azaz Irídium átalakítása nyolc hónap alatt fejeződött be, s Aventurin következő feladata az újonc kiképzése volt. Így a lány néhány hónapra szürkébe öltözött.  Aventurinnak nagy meglepetés volt, mikor először találkozott Irídiummal a Bázison. A férfi nem csak hogy megfiatalodott, de egyenesen szívtipró lett. Az arca viszont ugyanolyan gonosz maradt, s ebben fontos szerepet játszott az erős szemöldökű, sötétbarna szempár, a hosszú, fekete haj és a hozzá képest szinte fehér arc.  A férfi gyorsan tanult. Három hónap alatt mesterien elsajátította a harcművészeteket, úgyhogy Aventurinnak sikerült elfelejtenie egy kis időre a Lucifertől kapott feladatot. A párbaj ugyanis sokkal közelebbi megpróbáltatás volt. A Csarnokot újra feldíszítették, felállították a szorítót és a lelátókat. Irídium is felvette már a vörös ruháját, amely ennek a hagyományait tükrözte. Aventurin öt óra előtt tíz perccel érkezett az öltözőbe. Irídium arca még a szokásosnál is sápadtabbnak tűnt, s ez bizony annak a jele volt, hogy a férfi is fél a párbajtól – épp úgy, ahogy Aventurin félt, mielőtt Ezüsttel kellett megküzdenie.  A párbaj hamar elindult és egész rövid ideig tartott, melynek végén Aventurin, kissé szoros küzdelemben bár, de földre küldte ellenfelét.  Másnap pedig a fegyverekkel kezdtek gyakorolni, s a lány meglepődve tapasztalta, hogy ezen a téren már nincs mit tanítania Irídiumnak. Úgyhogy egy hét alatt átvették a fegyvereket, s utána a lány megkérte a többieket, hogy készítsék elő a Csarnokot az avatásra. Irídium letette az esküt, s a Pokol Társaságának teljes jogú tagja lett. Aventurin azon az ünnepségen végre jól érezte magát – emlékezete szerint – egy év óta először. S hogy az ünnep igazi legyen, Irídium és Aventurin a táncok nagy részét együtt ropták. Aventurin most vette észre, ami több mint három hónapja elkerülte a figyelmét – Irídium sokszor pillantott a lány felé, de mikor az észrevette, gyorsan elkapta a tekintetét. Aventurin is megkedvelte a férfit – sokkal jobban, ahogy egy engedelmes tanítványt szokás. És az ünnepségen ő is sokszor azon kapta magát, hogy Irídiumot nézi – többek között, mikor Zafírral beszélgetett. Barátnője észre is vette, hogy itt készül valami kettejük között, de nem tette szóvá – helyette vigyorogva próbálta visszanyerni a lány figyelmét.  Éjféltájban Arany odahívatta magához a lányát.  –Milyen feladatkört bízzak rá? – kérdezte, Irídiumra utalva. –Harcos – felelte kurtán a lány. –Tehát a felszínen kell neked. – jegyezte meg Arany. –Azt ígérted, nem kérdezősködsz. – mondta Aventurin. –Nem is. – mosolygott a férfi. – Szerinted képes lesz rá, hogy odafent megállja a helyét? –Igen. Biztos vagyok benne. De gondolom, épp ezért bíztad rám a kiképzését. –Pontosan ezért. Bár arról fogalmam sincs, hogy miféle feladatot fogsz végrehajtani.  –És jobb is, hogy nem tudod. – mondta Aventurin, beletörődve, hogy újra csak a küldetésre tud majd gondolni.  Hajnali háromkor, mikorra már mindenki elálmosodott, Aventurin szólt Irídiumnak – akit önmagában még mindig Gábornak nevezett – hogy keresse fel őt másnap a szobájában, miután beszélt Arannyal. Kicsit később mindenki aludni tért. Másnap először délután találkozott Irídiummal, a kisebbik tárgyalóteremben. Akkor Arany kijelölte a férfi feladatkörét. –Az első feladatodat Aventurin fogja elmondani neked. – tette hozzá végül.  Nyolc óra tájban Irídium belépett Aventurin szobájába. A lány elmesélte neki, hogy járt Lucifernél, és hogy mit hallott tőle. Irídium viszont – Aventurin nagy megkönnyebbülésére örült a feladatnak, s cseppet sem látszott rajta, hogy félne tőle. Utána pedig Aventurin másra terelte a szót. Nevezetesen arra, hogy tisztázzák egymás iránti érzelmeiket. Bár mindez szokatlan volt, nem csak a felszínen, de a Bázison is, mégis túl kellett esniük rajta. –Amikor először megláttalak – kezdte Irídium a lány szemébe nézve – reméltem, hogy gyakran fogunk találkozni.  –Tévedsz – intette le nevetve Aventurin – Amikor először találkoztunk, azt mondtad, hogy véletlenül se időzzek Párizsban.  –Erre nem emlékszem. – mondta a férfi. –Persze, hogy nem. Kitörölték az emlékeidet. –Csak nem te fogtál el? – kérdezte meglepetten Irídium. –De – bólintott Aventurin – Én, és még két harcosunk.  –Hogyan?  –Az egy nagyon hosszú történet.  –Elmeséled? –Talán egyszer – tért ki a válaszadás elől a lány. – De most sokkal sürgetőbb dolgunk van. Holnap hajnalban indulunk a felszínre, úgyhogy szerintem legjobb lesz, ha lefekszel. –Igen… - bólintott elgondolkozva Irídium – Van ötleted, hogy hol van a Menny Társaságának a lakhelye? –Egy barlangban, ennyit tudok. De az bárhol lehet. Egy évünk van rá, hogy megtaláljuk. Remélem, kevesebb is elég lesz. Egy év múlva már teljes jogú tagoknak kell lennünk. –Nem könnyű feladat, az tény – állapította meg Irídium.  –Képesek leszünk rá – mondta bíztatóan Aventurin – És van is egy tippem, hogy hol lelünk rájuk.  –Hol? –Majd holnap reggel elmesélem. Addig is próbálj meg aludni.  –Rendben. Jó éjt! – köszönt el Irídium.  Aventurin elgondolkozott. Milyen kapcsolatuk is lehetne? A mostani barátságnál mindketten többet éreztek. De egy szerelmi kapcsolat nagyon bizonytalan, és egy ilyen akció közben veszélyes is. Ezt majd tisztázniuk kell. De mikor? Itt volt a remek alkalom, de nem használták ki. Aventurin kicsit félt ettől a kapcsolattól, főleg azért, mert jól emlékezett még Irídium régi énjére.  Sokáig ült a széken a gondolataiba merülve. Irídium szobája három ajtóval arrébb volt. Akár átmehetne hozzá, és tisztázhatná ezt az egész ügyet. De Irídium már biztosan alszik, és Aventurinnak valami azt súgta, hogy neki is követnie kellene a példáját. Engedelmeskedett hát ennek a parancsnak. Miután lefeküdt, majdnem sikerült is elaludnia, de ekkor eszébe jutott, hogy valószínűleg ez az utolsó éjszaka, amit a Bázison, az otthonában tölthet. Ott, ahol igazán biztonságban érezheti magát. Ott, ahol az apja közelében lehet.